Ötezer milliárd közútra és vasútra

MTI   ·   2019.09.26. 15:15
swietelsky_geplanc0

Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára a Baranyát és térségét érintő közlekedési fejlesztésekről tartott sajtótájékoztatón Mohácson. A közutak fejlesztésére 2024-ig 3 200 milliárd forint jut, aminek több mint a felét hazai forrásból finanszírozzák. A fejlesztések körülbelül ezer kilométernyi új út megépítését teszik lehetővé. A kormány célkitűzése, hogy 2023-ig a megyeszékhelyekre, megyei jogú városokba, kiemelt ipari parkokba gyorsforgalmi utak vezessenek.

A kormány stratégiai célja az M6-os autópálya Bóly és az országhatár közötti szakaszának megépítése. Az európai uniós társfinanszírozással, Villány bekötésével megvalósuló beruházás építési engedéllyel és kivitelezési tervekkel rendelkezik, jelenleg már az ingatlanszerzések, kisajátítások zajlanak, s hamarosan kiírják a kivitelezési közbeszerzési eljárást is – ismertette Mosóczi László. Magyar részről 2022 végéig megépíthető a szakasz, de csak úgy lehet azt értelmesen üzembe helyezni, ha Horvátország is megépíti a folytatását a határ túloldalán. Az eszéki Dráva-híd készen van, viszont az Eszék-Pélmonostor-országhatár szakasz bizonyos szakaszainak még a tervezése sem tudott elindulni Horvátországban. A Pécs-Szigetvár-Barcs között tervezett M60-as gyorsforgalmi út tervezése megkezdődött, a kivitelezésről pedig az engedélyek és tervek birtokában 2021-ben hozhat döntést a kormányzat. A munka várhatóan a Pécs-Szigetvár szakasszal kezdődik, azt követi a Szigetvár és Barcs közötti szakasz.

Mosóczi László tájékoztatása szerint zajlik a 67-es gyorsforgalmi út Kaposvár-Szigetvár-Zaláta közötti szakaszának és az M9-es gyorsforgalmi út előkészítése is, amely magában foglal majd egy mohácsi Duna-hidat, ennek tervezési munkálatai zajlanak. A tervezett M9-es út már a meglévő autópálya-szakaszok összeköttetését szolgálja, ugyanakkor összeköti az ország közúthálózatát a szomszédos országok úthálózataival is. Az ország nyugati részén is zajlanak az M9-es előkészítő munkálatai, az M76-os út pedig kivitelezés alatt van. Az M7-es és M5-ös autópálya összeköttetését szolgáló M8-as és a Komárom-Székesfehérvár-Sárbogárd közötti gyorsforgalmi út előkészítése szintén zajlik, ahogy a Kecskemét és Békéscsaba között tervezett M44-es út is fontos része lesz a közútfejlesztési intézkedéseknek; az M44-es Tiszakürt és Kondoros közötti 64 kilométeres szakaszát pedig a jövő héten adják át - közölte az államtitkár.

Az alsóbb rendű utakat illetően a 31 ezer kilométernyi úthálózat több mint ötödét felújították már 2010-től 5 000 milliárd forint értékben, a munka pedig folytatódik többek között a Magyar Falu Program keretében. A karbantartási, fenntartási feladatok ellátására napjainkban évi 90 milliárdot költenek, ez pedig látszik az utak jobb állapotán is.

A vasúti fejlesztések közül kiemelte a Kelenföld-Pusztaszabolcs vonal teljes átépítését, amelynek eredményeként 2020 végére 120-160 kilométeres sebességgel közlekedhetnek itt a vonatok, így a Pécs és Budapest közötti intercityk menetideje akár húsz perccel is rövidülhet. Távlati célnak tekinthető a déli vasút kiépítése a Debrecen-Nagyvárad-Nagyszalonta-Gyula-Békéscsaba-Hódmezővásárhely-Szeged-Szabadka-Baja-Bátaszék-Mohács-Pécs útvonalon, ezzel a tervvel kormánybiztos foglalkozik. A pécs-pogányi reptér fejlesztése is szükséges a jövőben, hogy Baranya mind idegenforgalmi, mind gazdasági szempontból lendületet kapjon.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek