Ötszáz millió euróval több a német vasútnak

iho   ·   2013.09.13. 12:40
nemetkep_kk

A pályaudvarok és a hidak állagmegóvását is a szóban forgó 250-250 millió euróból fedeznék. A pénz egyik részét még idén, a másikat 2014-ben folyósítanák a DB számára. Erről Peter Ramsauer közlekedési miniszter és Rüdiger Grube, a DB vezérigazgatója kötött megállapodást – írja a Spiegel Online.

Ezzel az összeggel a DB-nek már nincs szüksége más források átcsoportosítására – az éppen folyó nagyprojekteket finanszírozni tudják. Ezek egyike a Lipcsét Nürnberggel összekötő vonalszakasz is, amelyről az iho is beszámolt.

Problémát jelent a mellékvonalak rossz műszaki állapota Németországban<br>(fotó: Jivee Blau, Wikipédia)

Az év vége közeledtével a lejáró finanszírozási megállapodást is újra fogják tárgyalni, egyben a pályahasználat után járó állami támogatásról is döntenek, továbbá 2015-ig meghosszabbítják azt.

A pályafenntartásra eddig évenként 5,8 milliárd eurót költött a német vasút évente, a szükséges összeg ugyanakkor 7,4 milliárd lenne, ahogyan azt a közlekedési bizottság a közelmúltban megállapította.

A német pályahálózat sínjei közül több mint 17 ezer kilométernyi sínszál életkora a száz esztendőt is meghaladja. Számos vonalon az elöregedés miatt égető szükség lenne a hidak, alagutak, váltók felújítására. Grube ezért egy vasúti pénzügyi alap létrehozását sürgeti, az összeg a DB Netzhez kerülne. De úgy számolnak, hogy ebből az államnak visszautalandó osztalék nagy részét is fizetni tudnák.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek