Qatar Airways: álomgép álomülésekkel

iho/repülés   ·   2012.03.09. 11:30
ules-cim

Néhány hónap múlva a Qatar átveheti első szélestörzsű, nagy hatótávolságú Boeing 787-esét. Ez magyarázta a különleges érdeklődést a Qatar Airways berlini megjelenése iránt: a világ egyik legjelentősebb utazási kiállításán, az ITB-n mutatta be a társaság a Dreamlinerre szánt business- és turistaosztályú utasüléseit.

A légitársaság közleménye szerint a 787-esek beállítása több új fejlesztést is ígér, elsőként azonban az új repülőgéptípus ülései ismerhetők meg nyilvánosan. A város polgármesterének, Klaus Wowereitnek Akbar Al Baker, a légitársaság vezetője mutatta be az álomgépbe szánt üléseket.

787-es businessosztálya Qatar-módra <br>(fotók: Qatar Airways)

A Qatar Airways 787-8-asai 254 utas szállítására alkalmasak, 22 üléssel az üzleti és 232 üléssel a turistaosztályon. A Qatar 787-eseiben debütáló újdonság lesz, hogy mindkét osztályon az ülések háttámlájába Android-technológiás érintőképernyőket telepítenek, amelyeken keresztül az okostelefonokon megszokott interaktív módon lehet válogatni a több mint ezer zenei, mozi-, televíziós és játékfunkció közül.

A fedélzeti érintőképernyős szórakoztatórendszer további újdonsága, hogy kettős kezelőfelületet biztosít, így az utas akár egyszerre nézheti az általa választott filmet és közben játszhat kedvenc videojátékával.

A társaság vezére és Berlin főpolgármestere a businessosztály berendezésével ismerkedik

A business osztályon különlegesen nagy utasteret kínálva 1-2-1 konfigurációban építik ki a 17 hüvelykes érintőképernyővel felszerelt üléseket. Ez egész pontosan kétülésnyi hellyel nagyobb teret jelent a konkurens légitársaságok szélestörzsű repülőgépein szokásos businessosztályú kabintérhez képest – mondja a Qatar közleménye. A B/E Aerospace által tervezett ülések több mint kétméteres ággyá alakíthatók, faragott lehajtható asztallal.

A turista osztályon is széles a képernyő, soronként kevesebb az ülés

A turistaosztályon 3-3-3 konfigurációban lesznek a Recaro által tervezett ülések. Ebben az osztályban a Qatar Airways konkurenseihez képest soronként eggyel kevesebb ülést helyez be a kabinba a turistaosztályú utasok kényelmét is szem előtt tartva. Az itt található ülésekhez 10,6 collos érintőképernyő jár. A WiFi- és GSM-szolgáltatás, akárcsak az USB, MP3 és egyéb elektromostöltő-csatlakozók ezen az osztályon is elérhetők.

Nyáron forgalomba állhat a Qatar első 787-ese, és jönnek a további 777-esek <br>(fotógrafika: Boeing)

A Qatar Airways egyébként folyamatosan és nagy volumenben bővíti flottáját: jelenlegi rendelésállományának értéke 50 milliárd dollár, több mint 250 gép vásárlására van érvényes szerződése. A Boeing 787-esek mellett, 777-esek, Airbus A350-esek, A380-asok és a keskenytörzsű A320-as gépcsalád tagjai szerepelnek a listán.

Kapcsolódó hírek