Salgótarjánban mutatkozhat be a BYD elektromos busza?

iho/közút   ·   2018.03.02. 18:45
400px_byd_ebusz

A döntésről a közbeszerzési értesítő a napokban jelent meg a TED-en. E szerint Salgótarján egy új, helyi, városi közlekedésre alkalmas, alacsony belépésű, elektromos meghajtású szóló autóbuszt vásárolna, valamint megvalósítanák az ahhoz szükséges töltőállomást is.

Az alacsonypadlós, kéttengelyes, háromajtós járműnek számos kritériumnak kell megfelelnie. A buszon minimum hatvan utasnak el kell férnie. Ezen belül legalább huszonöt ülő- és harmincöt állóhelyet kell biztosítani. A busz padlómagassága maximum negyven centiméter lehet, alkalmasnak kell lennie mozgáskorlátozottak fel- és leszállásra, illetve a kerekesszékkel utazók biztonságos elhelyezésére, rendelkeznie kell legalább egy, mozgáskorlátozottak számára kialakított hellyel, továbbá fel kell, hogy legyen szerelve utastéri és vezetőtéri légkondicionáló berendezéssel is. Az elvárások szerint a hosszúságának 11,8 méter és 12,5 méter között kell lennie, nem lehet magasabb három és fél méternél, nem lehet keskenyebb két és fél méternél, de 2,55 méternél sem lehet szélesebb. Az utastér belmagassága állóhelyi padlófelületnél nem lehet alacsonyabb 2,15 méternél, az ajtónyílás szélessége pedig legalább 1,2 méter. A jármű egy feltöltéssel legalább kétszáz kilométert kell tudjon megtenni városi körülmények között, a kapaszkodóképesség legalább tizenhét százalék. Az autóbusznak a szállítás időpontjában meg kell felelnie a Magyarországon érvényes gépjármű-előírásoknak. A jármű kiszolgálásához egy, a járművel kompatibilis, telepíthető töltőállomást is létrehoznának, melynek helyszínét legkésőbb szeptember 10-ig jelölik ki.

Könnyen lehet, hogy Salgótarjánban áll majd forgalomba a kínai BYD első, Magyarországon gyártott elektromos busza (fotó: MTI/Krizsán Csaba)

A nem uniós pénzből finanszírozandó projektre április 4-éig nyújthatják be a pályázók az ajánlatokat. Gyakorlatilag elmondható, hogy a legolcsóbb ajánlatot tevő húzhatja be az üzletet: az értékelésnél nyolcvanöt százalékban az ár számít. A nyertesnek december 10-ig kell leszállítania a járművet Salgótarjánba. Mindenképp kérdést vet fel, hogy egyetlen elektromos busszal – természetesen a technológia kipróbálásán és értékelésén felül – mennyire éri meg foglalkozni egy harmincötezer lakosú megyeszékhelyen.

Még inkább érdeklődésre adhat okot azonban a tenderen valószínűleg induló típus(ok) listája. A hosszúság okán az Evopro magyar gyártású, elektromos Modulo Medio C68E midibuszai kiestek, de valószínűleg jobb is – a típus jelenleg inkább hírhedt, mint híres: megbízhatósági szempontból kritikán aluli teljesítményt nyújtanak a BKV-nál, átlagban még az ötven százalékot sem érik el. A befutó nagy valószínűséggel a kínai BYD (Build Your Dreams: „Építsd meg az álmaidat”) lehet. A termelésileg a világ egyik legnagyobb elektromosbusz-előállítójának számító, mindössze 1995-ben alapított vállalat 2017 elején hozott létre gyárat Komáromban, a 6,2 milliárd forintos projektet 925 millióval támogatta a magyar kormány. Az első, már Magyarországon gyártott buszok tavaly szeptemberben készültek el. A BYD K9B típusú szóló buszát több magyar városban is tesztelték már: 2012 júliusában Budapesten a BKV, egy évvel később Debrecenben a DKV, Törökbálinton pedig 2012-ben, majd 2016-tól ismét közlekedik egy kínai villanybusz tesztüzemben.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek