Szén-dioxid-adó: Európa visszavonulóban?

iho/repülés   ·   2012.02.16. 10:20
icao3_cim

Az Európai Unió szén-dioxid-adójának „helyesbítéséről”, kiigazításáról beszéltek európai illetékesek a Szingapúri Airshow-n, hangzik a BBC összefoglalója. A helyszín azért fontos, mert az Egyesült Államokon kívül elsősorban Ázsia, illetve Kína utasítja el leghevesebben és legradikálisabban az EU intézkedését az üvegházhatást okozó  károsanyag-kibocsátás csökkentésére.

Mint arról korábban beszámoltunk, január elsejétől minden, kívülről az unióba irányuló, illetve onnan az unión kívülre induló repülőjárat után úgynevezett szén-dioxid-adót kell fizetnie a légitársaságnak. Az intézkedést az Európai Bíróság is jóváhagyta, majd Brüsszel a széleskörű tiltakozás ellenére bevezette, de a jelek szerint az uniós hatóságok azt tapasztalják, hogy a piac nagyon fontos szereplői egyszerűen nem hajlandók alávetni magukat az intézkedésnek, annak ellenére, hogy az Európai Bizottság a notórius nemfizetőkkel szemben az Európából való kitiltást is kilátásba helyezte.

A szingapúri szalon jó helyszín az unió megszorongatására: az európai repülőgépgyártók is jelezték aggodalmukat <br>(fotó: singapore airshow)

Washingtonban maga a törvényhozás, Kínában a pekingi kormány tiltotta meg, hogy az amerikai, illetve kínai légitársaságok fizessék az adót. Az intézkedés ellen a polgári repüléssel foglalkozó nemzetközi intézmények is felszólaltak, például az ENSZ szakosított szervezete, az ICAO is rossz megoldásnak tartotta az ETS néven elhíresült rendszert.

Szingapúrban, nyilván a repülőgépgyártók jól felfogott ázsiai piaci érdekeitől vezérelve, a legnagyobb európai ipari szereplő, az Airbus főnöke, Thomas Enders is arra figyelmeztetett, hogy ami a környezet számára megoldásként indult, az mára egy újabb kereskedelmi háború árnyékát vetíti előre. Enders ezen a ponton nem ment túl, de világosan érzékelhető, hogy egy ilyen kereskedelmi háborúban maga Európa lenne a vesztes fél. Közben ugyancsak Szingapúrban az IATA a legnagyobb légitársaságok nevében az ENSZ közvetítését javasolta a globális ETS-háború elkerülése érdekében.

(fotó és grafika: ICAO)

Az ETS indításakor még igen magabiztosnak látszó uniós illetékesek Szingapúrban a szalon első napján már az intézkedéssel kapcsolatos egyeztetésekről beszéltek. „Készek vagyunk a magunk szabta keretek között tárgyalásokat folytatni”, mondta az unió biztosa, Siim Kallas, hozzátéve: „Nem akarunk uralkodni az egész világ felett”. Kallas ugyanakkor egy másik nyilatkozatában azért azt is leszögezte, hogy az ETS egyszerű felfüggesztéséről vagy teljes leállításáról nem lehet szó.

A közlekedéssel foglalkozó bizottsági tag kijelentése egyébként egybevág az ICAO javaslatával, amit az ETS bevezetése előtt jóval megtett a polgári légügyi szervezet, miszerint először globális megállapodásra kell jutni az ügyben, különben Európa saját magát szigeteli el a világ más részeitől ezzel a lépéssel.

Egy másik, magát megnevezni nem kívánó európai illetékes a szingapúri nagy repülővásáron azt mondta a BBC tudósítása szerint, hogy a brüsszeliek igazából itt és most szembesültek azzal, milyen kemény az ellenállás az ETS bevezetésével kapcsolatban.

A légi szállítók nemzetközi szövetsége, az IATA is sürgeti a tárgyalásokat, miközben a kínaiak továbbra is arról beszélnek, hogy a kínai légitársaságok számára a szén-dioxid-adó évente nem kevesebb mint 95 millió eurós pluszkiadást jelent.

 

Mint ismeretes, az ázsiai nagyhatalmaknak, Kínának és Indiának általában is az az álláspontja, hogy a környezetvédelem globális kérdését történelmi távlatokban kell megítélni: az egy kérdés, hogy most ki mennyire szennyez, a légkör mai állapotáért elsősorban Európa és az Egyesült Államok felel a korábbi ipari világ kibocsátásai miatt. Kína egyébként ismét jogi eljárást helyezett kilátásba az Európai Unióval szemben.

A kínai légitársaságok szövetsége, a China Air Transport Association (CATA) vezérigazgatója „ellenlépéseket” helyezett kilátásba arra az esetre, ha az európai hatóságok kitiltanák a kínai légitársaságokat, és szerinte ezekhez az ellenlépésekhez Oroszország, India, Brazília és más országok is csatlakoznak.

Kapcsolódó hírek