Megszűnt buszgyárak nyomában: Uhry

Istvánfi Péter   ·   2012.01.15. 17:00
00

Uhry Imre kovácsmester 1895-ben kovácsműhelyt alapított Zuglóban. Valószínűleg ő sem gondolta, hogy a világ egyik legjelentősebb autóbuszgyárának alapjait rakta le ezzel. A kezdetben lószerszámok, vasalatok gyártásával foglalkozó üzem rohamos fejlődésnek indult. Hamarosan megjelentek az első saját gyártású stráfkocsik, az első világháború alatt pedig elkezdték a teherautók javítását. Az elhúzódó háború folyamatos megrendeléssel látta el a céget, már nemcsak javítással, hanem teherautók gyártásával is foglalkoztak.

Az első autóbusz-felépítmény a húszas évek közepén készült el. A kezdeti néhány darabos vidéki megrendelések után az évtized végére már a Székesfővárosi Autóbuszüzemet és a MAVART-ot is a megrendelői között tudhatta Uhry Imre. Utóbbi nemcsak autóbuszokat, hanem teherautókat is vásárolt a cégtől, köztük olyan cserefelépítményes járműveket, amelyek rakománya leemelhető volt az alvázról, és önálló konténerként vasúton folytathatta tovább az útját. Az üzem népszerűségét az adta, hogy bármilyen alvázra (Rába, Fiat, Mercedes, Büssing, MÁVAG) képesek voltak tetszőleges felépítményt építeni, akár kis darabszámban is.

Az ezredik karosszériát 1929-ben adták át ünnepélyes keretek között, két év múlva pedig elkészült az első Graef & Stift alvázas luxusautóbusz. A busz különlegességét nemcsak a bal oldali kormány jelentette (az ország csak tíz év múlva tért át a jobb oldali közlekedésre), de ez volt az első jármű, amely nemzetközi kiállításon is részt vett: az 1934-es Concours d’ Élégance autó-szépségversenyen képviselte Magyarországot. Közben azonban a gazdasági válság hatására sorra maradtak el a megrendelések, az üzem bővítésére felvett kölcsönöket nem tudta törleszteni Uhry Imre, így 1932 őszén a gyár csődbe ment.

Uhry karosszériás autóbusz 1924-ből<br/>A képre kattintva galéria nyílik!<br/>(A külön nem jelölt képek a szerző gyűjteményéből származnak)

A családi vagyon összekaparásával végül sikerült a fontosabb gépeket visszavásárolni, így 1933. október 12-én megalakult az Uhri testvérek Autókarosszéria- és Járműgyár Kft. A céget innentől kezdve a két idősebb fiú, Uhri Imre és Zsigmond vezette, akik édesapjuktól eltérően már nem y-nal, hanem i-vel írták a nevüket. A kezdetben háromfős cégből hamar újra jól működő vállalat fejlődött, amelynek mérete, termelési volumene még az előd cégnél is nagyobb lett. Az első pótkocsik, vezetőfülkék elkészülte után nem sokkal megjelentek a korábbi vásárlók is: a BSZKRT megrendelésére az üzemben készültek el az első teljes egészében fémkarosszériás hazai autóbuszok, amelyből ötvenöt állt forgalomba a fővárosban. Két év múlva, 1939-ben további száznegyvenhat példányt vett a főváros, ezek a kocsik már széles orral készültek.

Az első hazai fémkarosszériás autóbusz már az új cég műhelyében készült

A MAVART részére három MÁVAG alvázas távolsági autóbusz készült, amely Budapest és Bécs között ingázott. Az újjáalakult cég termékpalettája közben új profillal is bővült: Adler alvázas személyautók és kisteherautók gyártásába kezdtek az üzemben. Előbbiből egy példány a már korábban említett szépségversenyen is szerepelt. Még a háború alatt elkészült ez első trambusz kialakítású jármű, a Tr4, de a prototípuson túl a további gyártást a háború megszakította.

Tekintettel az üzem jellegére, a háború miatt állami irányítás alá vonták, és hamar rajkocsik, parancsnoki járművek, betegszállítók gyártása kötötte le az egyre növekvő üzem kapacitásait. A csaknem ezer embert foglalkoztató Uhri Testvérek cég 1942-ben repülőgépgyártásba fogott Mátyásföldön, ahová fokozatosan az egész cég átköltözött. Az akkor alapított Margit utcai telephely egészen az ezredfordulóig a hazai járműgyártás egyik bástyája volt.

A háborút követően a cég elsősorban a sérült járművek javításával foglalkozott, valamint náluk készültek a Dunán átívelő ideiglenes pontonhíd, a Manci elemei. Az egyre nagyobb állami befolyás miatt a két testvér külföldre menekült, a magára hagyott cég a Nehézipari Központ (NIK) kezelésébe került. Az első öt Tr5-ös (amely a háború előtti Tr4-esek továbbfejlesztésének tekinthető) már a NIK égisze alatt készült el.

Az üzemet hamarosan összevonták az Ikarus Gép- és Fémáru Rt.-vel és megalakult a mindenki által ismert Ikarus Karosszéria- és Járműgyár. Az összesen 228 példányban készült Tr5-ösök utolsó példányait is már az új cég fejezte be. Az Uhry család által gyártott járművekből nem sok maradt fent az utókornak. Egy Adler alvázas cabrio és egy pickup felújított állapotban, egy MÁVAG harcsa pedig roncsként várja sorsa jobbra fordulását.

Kapcsolódó hírek