Újabb sikert könyvelhet el a V-Híd

Károly Szabolcs   ·   2020.10.28. 15:00
roszke_bz

A társaság közel 45 milliárd forintért újíthatja fel és villamosíthatja a Szeged-Rendező és Röszke országhatár közötti vasúti pályát.

A magyar és a szerb kormány még tavaly áprilisban, Szabadkán írt alá szándéknyilatkozatot a Szegedet Röszkén át Szabadkával összekötő 44 kilométer hosszú vasútvonal korszerűsítéséről. A fejlesztés célja, hogy versenyképes módon tegye lehetővé a 160 ezer lakosú csongrádi megyeszékhely, valamint a százezres, jelentős számban magyarok lakta észak-bácskai központ között 2015 őszén, a migránsválság során leállított, majd fizikailag is lekorlátozott vasúti személyszállítás újraindítását, mely társadalmi, gazdasági és kulturális szempontokból is kiemelten fontos lenne. A MÁV Zrt. adatai szerint a leállítás előtti időszakban évente mindössze alig háromezren utaztak a magyar szakaszon.

A magyar oldal, vagyis a Szeged-Rendező és a röszkei országhatár között 13,8 kilométeren futó 136-os vonal korszerűsítésére a MÁV idén január elején írt ki nyílt uniós közbeszerzést. Eredmény a napokban született: a budapesti V-Híd Zrt. nettó 44 milliárd 870 millió forintos pályázatát választották győztesnek. A cég a lábatlani Dömper Kft. 45 milliárd 505 milliós, valamint a budapesti Strabag Rail Kft. 45 milliárd 131 milliós ajánlatát utasította maga mögé.

A közbeszerzési értesítő szerint az egyvágányú pálya rekonstrukciója során Szeged-Rendezőtől indulva teljesen felújítják a vasúti pályát, ennek köszönhetően két kilométer hosszon nyolcvan, azt követően pedig százhúsz kilométer per órára emelik a megengedett sebességet. Az 54 és hatvan kilogramm per folyóméter rendszerű pályán a legnagyobb tengelyterhelés is 225 kilonewtonra nő – jelenleg a rendezőpályaudvar és Röszke között hatvan, onnan a határig, valamint tovább Horgosig húsz kilométer per óra a maximális tempó. Korszerűsítik és az egységes európai vonatbefolyásolási rendszerrel (ETCS L2) is ellátják a biztosítóberendezést, váltófűtéseket építenek be, továbbá végig kiépül a felsővezetékes betáplálás. Javítják az útátjárók állapotát, valamint kibővítik az 5-ös számú főút felüljáróját. Szentmihálytelek néven egy új megállóhelyet is létre fognak hozni, ennél és a röszkei állomáson is P+R, valamint B+R parkolókat, esőbeállókat alakítanak ki, továbbá modernizálják az utastájékoztatási berendezéseket. A vonalat be fogják kötni a szegedi központi forgalomirányítási (Köfi) rendszerbe. A megvalósításra a szerződéskötéstől számított 24 hónapja, azaz két éve van a kivitelezőnek.

A beruházás opcionálisan tartalmazza egy 1800 méter hosszú, hatvan kilogrammos rendszerrel és ETCS-sel ellátott deltavágány megvalósítását, mellyel lehetővé válna a 140-es vasútvonalhoz való közvetlen csatlakozás, így Kecskemét felől is elérhetővé válna a vonal.

A fejlesztésnek köszönhetően várhatóan 30–40 perc alatt tehetik majd meg a Szeged és Szabadka közötti utat a vonatok, 2022 végétől.

(Borítóképünkön Bz motorkocsi várakozik Röszke állomáson. Két év múlva már akár villamos szerelvények is járhatnak erre. Fotó: Vörös Attila)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút

20-as: szerda hajnaltól szünetel a vasúti forgalom Veszprém és Ajka között

MÁV/iho   ·   2024.12.10. 19:10

A pályafelújítás várhatóan fél évig tart Szentgál–Városlőd-Kislőd szakaszon, az utasok közlekedéséről ez idő alatt is maradéktalanul, részben autóbuszokkal gondoskodik Veszprém és Ajka között a MÁV-csoport. Információink szerint két helyen is átmosás alakult ki, elmozdult a töltés. A fővárosból Zalaegerszegig kétszer kell majd átszállni a vonalon, ha vonattal akarunk utazni arrafelé.