Vége a szén-dioxid-háborúnak, vagy csak elhalasztották?

iho   ·   2013.10.07. 08:45
airbus_cim

Többéves kemény vita végére került – egyelőre – pont azzal, hogy az ENSZ polgári repülésügyi szervezete, az ICAO közgyűlésén megszületett a megállapodás: 2016-ig kell kialakítani és 2020-ban kell bevezetni a piaci alapú globális emisszióértékeket (market-based measures, MBM). Az egyezség a háromévenként tartott közgyűlés utolsó óráiban született, ami jelzi, hogy a montreali ülésen sem volt könnyű bármiféle egyetértést kicsiholni a szén-dioxid-kereskedelem légiközlekedési rendszeréről. Mindenesetre a konkrét határértékek megjelölése híján a környezetvédők első reakciója a mélységes elégedetlenség volt, ők mindenképp csak a probléma megoldásának halasztását látják a montreali döntésben.

Mint ahogy arról beszámoltunk, az Európai Unió 2012. január elsejével egyoldalúan életbe léptette a maga emissziókereskedelmi rendszerét, az ETS-t, ami azt jelentette volna, hogy az Európába repülő, Európán kívüli légitársaságoknak is járatonként fizetniük kellett volna a kibocsátott szén-dioxid mennyisége után. A lépés hatalmas vihart kavart, az amerikaiak éppúgy tiltakoztak ellene, mint az ázsiai, elsősorban indiai és kínai légitársaságok. A pekingi kormány bojkottot hirdetett az európai gyártású gépekre, ami természetesen igen rosszul érintette volna az Airbus exportkilátásait, sőt a pekingi törvényhozás egyenesen megtiltotta a kínai társaságoknak, hogy fizessenek. India és Oroszország is globális kereskedelmi háborúval fenyegetett, arra hivatkozva, hogy az európai lépés a szuverenitás meg nem engedett kiterjesztését jelenti az unió határain túlra.

Európa végül jól felfogott érdekei szerint, többek közt a kontinens légiipari hatalmasságainak figyelmeztetése nyomán – miszerint az ETS európai munkahelyek tízezreit szüntetné meg – felfüggesztette a szén-dioxid-adó bevezetését. Ezzel a háború elült – és ismét gőzerővel beindult az Airbusok leszállítása a kínai megrendelőknek. A kompromisszum éppenséggel az volt, hogy el kell fogadni az ICAO javaslatát, és egy kontinensnyi hatókörű intézkedés helyett ki kell dolgozni a globális rendszert, amit minden régió elfogad.

Ahhoz képest azonban, hogy az Európai Bizottság közlekedési biztosa mérföldkőnek nevezi és egyben nagy győzelemként ünnepli a mostani megállapodást, az ICAO égisze alatt olyan egyezség született, ami sok mindenben épp az ellenkezője annak, ahogy Európa nekiindult a megoldásoknak. Az ICAO-ban született megállapodás gyakorlatilag meghagyja a kiskaput az ETS-t, illetve a szén-dioxid-kereskedelem bármiféle terhét elutasító ázsiai országoknak. A kiskapu úgy szól, hogy bizonyos országok és országcsoportok saját, magukra szabott emissziókereskedelmi mértékeket, MBM-eket állapíthatnak meg. Magyarán azok, akik nem akartak fizetni, 2020 után sem fognak sokat a szén-dioxid-kibocsátásuk kompenzációjaként.

Noha főképp az európai légitársaságok egységes mértéket képzeltek volna, ez a megállapodás csak annyiban előrelépés, hogy nem veti el a mindenkire nézve kötelező adót, de ettől még például Kína, Oroszország és az ázsiai országcsoportok összefogva kiharcolhatnak 2016-ig, a további tárgyalások során, olyan MBM-eket, amelyek ezeket az országokat és cégeiket a piacon kedvezményezett helyzetbe hozzák. Ez pedig egybeesik az úgynevezett fejlődő országoknak azzal a felfogásával, miszerint a szén-dioxid-kibocsátás fő terheit nem nekik kellene viselniük, hanem azoknak az országoknak, kontinenseknek, amelyek gyakorlatilag már az ipari forradalom kezdete óta szennyezik a légkört.

Amúgy a légi közlekedés azért kellene, hogy mindenképp hozzájáruljon az emissziókereskedelem útján a légköri szennyezés visszaszorításához, mert ez az iparág felelős a kibocsátások három százalékáért, és mivel az előrejelzések egyértelműen a forgalom sokszorozódását jelzik, ez azt jelenti, hogy a kibocsátás mértéke is megugrik a következő évtizedekben. Ennek a kommentárok szerint úgy tudja az iparág elejét venni, ha erősödnek a fejlesztési tendenciák: kisebb kibocsátású hajtóművekkel alacsonyabb fogyasztású gépek repülnek jobb forgalomszervezés mellett jobb kihasználtságú járatokon.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek