Hírek
Busz és személyautó ütközött a fővárosban
Születésnap ünnepelt nélkül
Az a baj, hogy az esővíz ismeri a fizikát... Is
És mindig lefelé folyik... Ezzel nincs is semmi baj, egészen addig, amíg ki nem derül, hogy mások meg nem „foglalkoznak” vele.
Üzembe helyezték a Tesla első elektromobil töltőállomását Csehországban
Ironman Budapesten: a fél várost lezárják
Triatlonversenyt rendeznek a fővárosban a hétvégén, emiatt már ma este jelentős korlátozásokra kell számítani.
Airbus: ömlik a pénz a Toulouse-ba
Tizenhat százalékkal jobb lett az adózott eredmény az első fél évben az egy évvel korábbihoz képest.
Bérletbemutatás most már három helyen
Ferenc pápa szintet lépett
Nem, nem azzal viccelődünk, hogy elesett Czestochowában. A pápa villamosra cserélte a pápamobilt Krakkóban!
Íme az F125, Amerika legkörnyezetbarátabb dízelmozdonya!
Dombóvár környékén a víz az úr
Meg vannak nyílva a fölújított jegypénztárak
A teljesen felújított utascsarnok újra használható Székesfehérvárott, a jegypénztárak is visszaköltöztek a megszépült épületbe. Az állomáson hamarosan egy úgynevezett Utascentrum is megkezdi működését.
Megnyugodhat, idén hozzá sem nyúlnak a 3-as metróhoz!
Omnibuszék találták meg, de nemcsak ezt, hanem azt is, hogy a BKV is indulna a metrópótló tenderen. Valamivel. Magyar busszal nem, az biztos!