Huszonöt bérmozdonnyal kíván enyhíteni az egyre égetőbb járműhiányon a MÁV-Start
Információnk szerint a vasúttársaság szeptembertől Eurosprintereket bérel az Akiemtől, a tárgyalások jelenleg a kezdeti szakasznál tartanak.
Információnk szerint a vasúttársaság szeptembertől Eurosprintereket bérel az Akiemtől, a tárgyalások jelenleg a kezdeti szakasznál tartanak.
Magyarország az Európai Unió felé tett vállalásainak megfelelően elkezdte az Egységes Európai Vasúti Közlekedésirányítási Rendszer (ERTMS) rendszer kiépítését.
Az NFC-funkció használatával mostantól csupán egy lépés a jegyek beolvasása a BudapestGO applikációval. Az elmúlt hetekben több tízezer új kódmatrica jelent meg a BKK járművein, mától ezek a gyorsabb jegyérvényesítését segítik.
Ha végre valahára sikerült az álom WPC teraszt vagy kerítést kiépítened, akkor már csak egyetlen teendőd lesz; időt
Öt hónappal a februári, 57 halálos áldozatot követelő vasúti balesetet követően helyezték üzembe a korszerű rendszert, valamint a láriszai központi forgalomirányító központot a Lárisza–Platí szakaszon.
Lázár János minisztériuma szerint viszont a vásárlások emelkedő trendje tört csak meg.
Idén 6 milliárd 400 millió forint állami támogatásban részesülhetnek vasúti áruszállító vállalatok az egyeskocsi-teherfuvarozási szolgáltatás ellátása érdekében.
A norvég nagysebességű reptéri vasút az Icomera vezeték nélküli, szupergyors internetkapcsolat- és alkalmazástárhely-platformját használja, fokozva az utasok komfortélményét.
A szerződésbontást is kilátásba helyezte a helyszíni szemléjén Sorin Grindeanu román szállításügyi miniszter a Brassó és Segesvár közötti vasútvonal felújításának késlekedései miatt.
A kereskedelmi űrturizmus valósággá vált, a Virgin Galactic belevághat a havi járatindításba. Nyolcszázan várnak sorukra!
A hazai Newagtól vesz tíz villamos- és dízelüzemre egyaránt képes Dragon 2-est a lengyel lízingcég.
Az MSC hajózási és logisztikai cég belga leányvállalata tizenöt villamosmozdonyt rendelt a Siemens Mobility-től.
Talán manapság már nem övezi annyi tabu és tévhit a kenderszármazékok használatát, mint korábban. Köszönhető ez
Új vezérigazgató érkezik asz Ikarus cégcsoporthoz. A 2023 őszétől induló változások célja a vállalat további növekedésének és fejlődésének elősegítése, valamint a piaci kihívásokhoz való dinamikus alkalmazkodás megalapozása.
A Románián keresztül külföldi piacokra exportált ukrán gabonamennyiség megduplázásáról állapodtak meg Románia, Ukrajna, Moldova, az Európai Unió és az Egyesült Államok képviselői.