Görögország és Románia között indítana konténervonatokat a COSCO
A lépéssel a konstancai kikötő terhelését enyhítené a logisztikai vállalat.
A lépéssel a konstancai kikötő terhelését enyhítené a logisztikai vállalat.
Nyilvános a 2021-es pénzügyi mérleg, a második pandémiás év állami támogatás nélkül. Megkezdték az 1. Terminál újranyitásának és az új, 3. Terminál építésének előkészületeit is.
A Concorde után a leggyorsabb polgári típus. Szuperszonikus sebesség Kalifornia fölött, bemutatkozás Genfben.
Folytatódik az állami autóbuszpark megújítása: huszonöt új, korszerű, EURO 6 környezetvédelmi besorolásnak megfelelő motorral felszerelt, kéttengelyes, szóló autóbusz beszerzésére írtak ki közbeszerzési eljárást.
A maga nemében Európában egyedülálló technológiát képviselő járművet a következő hónapokban a magyarországi engedélyezéshez és forgalomba helyezéshez szükséges teszteknek vetik alá.
A török és a kínai szál, sőt, volt, amikor maga Putyin akarta volna befejezni a gépet. Az ukrán elnök szerint 800 millió dollárból építik meg az elpusztult óriásgép utódját.
Érettségi után kerültem a Tungsram Rt. Gépértékesítési Főosztályára. Mint zöldfülű, gyorsan kitanultam sok mindent, elvégeztem a szükséges iskolákat, így elég hamar a fővállalkozási osztálynál találtam magam. Professzionális tudású, több nyelven beszélő emberek vettek körül, akik kívül, belül ismerték az „Izzó” képességét.
Ukrajnai licensz, de elég alapos átdolgozás. Más a szárny, a farokrész, és persze a lényeg: az új, de meredek rámpa.
Minden harmadik magyar járművezető mérlegeli elektromos autó vásárlását a kedvezőbb fenntartási költségek és az alacsonyabb károsanyag-kibocsátás miatt.
Szélesebb járdák, több zöld, nagyobb biztonság – három bécsi kerület átfogó fejlesztési tervet készített a gyaloglás ösztönzésére.
Az N19-es nosztalgiavillamos ernyedetlenül közlekedik, ezen a hétvégén gumikerekes társai is csatlakoznak a retrohullámhoz.
A New York-Párizs repülés, 95 éve: hősiesség, rekord – és a modern aviatika előjátéka.
Az olasz nemzeti vasúttársaság a következő tíz év során a vasúti infrastruktúra fejlesztésére 160 milliárd eurót, a teljes szárazföldi közlekedésre pedig összesen 190 milliárdot szándékozik költeni.
A szándéknyilatkozatból most lett megállapodás, az első csomagban a sűrű székezésű 8-200-asok és a 757-es vonalaira szánt, hosszabb törzsű 10-esek szerepelnek.