Rajzó Gigantok, nyüzsgő V-Híd Szergejek, és egy sosemvolt gőzmozdony
Megjelent az Indóház 2023. április-májusi lapszáma.
Megjelent az Indóház 2023. április-májusi lapszáma.
Balatoni retró, osztrák keskenynyomköz, egy harapás Amerika, magyar mindennapok H0-ban és Legóból, városi vasút: bőven akadt szemlélnivaló a hétvégi vasúttörténeti és vasútmodell-kiállításon.
A XIX. évfolyam első kiadása már sejteti, hogy az idei esztendő a nagy vasútgépészeti évfordulók jegyében telik majd.
XVIII/6., a sínek java a nagyvasúttól a modellvasútig.
A Hajdú Expressz Vasútmodellező és Vasútbarát Egyesület (Hexvave) idén is megrendezi hagyományos adventi vasútmodell kiállítását november 25-e és 27-e között.
Az újságot kedvelőknek jól kezdődik a nyár utolsó hónapja: az Indóház már kapható a kiemelt újságárusoknál.
Benne dolgozat Esterházy Pál rédei uradalmi kisvasútjáról. Is.
Ebben a viharvert időkben örömmel jelentjük, régen látott jó formát fut az Indóház, az elmúlt időszak legjobb eladásait produkáltuk, az értők nyilván tudják, mit érdemes olvasni. És most itt van az április–májusi kiadás!
Ott vagyunk a standokon, meg persze a postaládájában azoknak, akik előfizettek ránk. Utóbbit javasoljuk is, egyébként...
Lap karácsonyi feltöltődéshez – is.
Szombaton és vasárnap irány a VOKE-központ!
Igen, az Indóház legfrissebb kiadásáról van szó, tartalmi ízelítő következik.
Periodika a kötöttpályás közlekedés híveinek a 175 éves magyar vasút jegyében.
Olvasóink közül sok ezren ismerik, és mivel a mi táborunk az idestova két évtized során kialakult összetartozásé, legyen elég annyi: Ildikó a friss bankszámlaadatok lekérdezését követően átszólt az asztalomhoz, „hál istennek, van értelme.”
Megjelent az Indóház idei harmadik, június–júliusi kiadása, avagy hatlábúak ropták a tóparton.