1 millió 879 ezer 391 forint – ennyi büntetést fizetett Budapest rekordbliccelője

iho   ·   2022.02.16. 18:10
00_rekordbliccelo

Még mindig vannak olyanok, akik nemcsak bliccelnek, hanem a pótdíjat sem fizetik meg időben. Pedig a BKK szigorított követeléskezelési módszerei miatt egyértelműen azok döntenek a legjobban, akik minél hamarabb rendezik a jegyellenőrök által kiállított sárga csekket. Milliós pótdíjakból 2021-ben sem volt hiány. A BKK összegyűjtötte a tavalyi év negatív rekordereit.

A korábbi évtizedek enyhébb pótdíjazási gyakorlatát felülvizsgálva a Budapesti Közlekedési Központ 2015 óta szigorúbban lép fel a jegy és bérlet nélkül utazókkal szemben, ezáltal a pótdíjkezelési eljárások is hatékonyabbá váltak. A szigorúbb követeléskezelésnek köszönhetően évente több tízezer fizetési meghagyást és végrehajtási eljárást indít a BKK.

Ma már digitális formában is elérhető a BKK termékeinek jelentős része, például a BudapestGO alkalmazásban. A nap 24 órájában bármikor, bárhonnan, akár otthonról is megvásárolható számos jegy- és bérlettípus. Ennek ellenére – bár az utasok döntő többsége becsületesen, a szabályoknak megfelelően veszi igénybe a közösségi közlekedési szolgáltatásokat – még mindig vannak olyanok, akik nemcsak rendszeresen bliccelnek, hanem a pótdíjat sem fizetik meg időben.

Ezért a BKK újra és újra felhívja a figyelmet, hogy a ki nem fizetett pótdíj az idő múlásával nem évül el, a pótdíjtartozás milliókra is rúghat néhány év alatt. A társaság idén is összeállította az elmúlt év legnagyobb pótdíjbefizetéseinek listáját. A felsorolt összegek nem csupán fizetési elvárások, hanem már konkrét, teljesített befizetések. Ezek többségét jogi eljárásokat követően fizették be a pótdíjazott utasok. A ténylegesen befolyt pótdíjbefizetések tartalmazzák a pótdíjtartozást és a járulékait, a végrehajtási eljárások költségeit is.

A legmagasabb összegű pótdíjbefizetés hat végrehajtási eljárásból, több tucat rendezetlen pótdíjazás alapján jött össze, és jóval elmarad a 2020-ban beszedett legborsosabb pótdíj összegétől, amely 2 millió 797 ezer 400 forintra rúgott. A negatív rekorderek ellen a befizetések elmulasztása miatt több, akár nyolc végrehajtási eljárás is indult. A kiszabott pótdíjak időbeni befizetésével töredékére lehetett volna csökkenteni a notórius bliccelők kiadásait, és a pótdíjazással járó adminisztrációt.

Milyen büntetést kockáztat, aki jegy vagy bérlet nélkül utazik?

A Fővárosi Önkormányzat által előírt Díjszabás szerint a 16 ezer forintos alappótdíj a helyszínen, a jegyellenőrnél készpénzzel vagy bankkártyával fizetve, illetve az adatfelvételt követő két munkanapon belüli személyes vagy banki befizetés esetén 8 ezer forintra mérséklődik. Amennyiben sem a 8 ezer forintos pótdíjösszeget, sem a 16 ezer forintos alappótdíjat nem fizeti meg az ügyfél határidőn belül, 30 napon túl a késedelmi és az eljárási díjjal tovább emelkedik a pótdíj összege 32500 forintra. Amennyiben felszólításra ezt sem fizeti be az ügyfél, fizetési meghagyást kap, és ha erre sem érkezik befizetés, a BKK végrehajtást kérve is érvényesítheti a követelését. Ilyenkor a behajtási eljárások és jogi lépések összes költsége a bliccelőt terheli.

A pótdíjak gyors befizetése a legjobb megoldás. A szigorított követeléskezelési módszerek miatt a pótdíjazott utasok egyértelműen akkor döntenek a legjobban, ha minél hamarabb rendezik a jegyellenőrök által kiállított sárga csekket. Nem érdemes abban reménykedni, hogy a pótdíjtartozás elévül, ugyanis a BKK ha kell, bíróságra viszi az ügyeket. Az eddigi pótdíjazási polgári pereket több mint 90 százalékában a BKK nyerte.

Mit tesz a BKK a bliccelés visszaszorítása érdekében?

A Budapesti Közlekedési Központ biztosítja a folyamatos jegyellenőrzést a teljes hálózatban, törekedve a minél nagyobb területi és időbeli lefedettségre. Szintén a bliccelés visszaszorítását célozza, hogy a cég egyre több autóbuszjáraton vezeti be az első ajtós felszállási rendszert. Ezeken a járatokon a járművezető az utasok felszállásakor ellenőrzi, hogy rendelkeznek-e érvényes jeggyel, bérlettel, utazásra jogosító okmánnyal. A tapasztalatok szerint a rendszer jelentősen hozzájárul a bevételek növekedéséhez, ezáltal a szolgáltatások fejlesztéséhez is.

A BKK fontosnak tartja, hogy a fővárosban közlekedők a lehető legkényelmesebben, legegyszerűbben intézhessék utazásukhoz szükséges teendőiket. Erre most már a BudapestGO kínálja a legjobb megoldást, hiszen új funkcióinak köszönhetően jóval többet nyújt, mint egy átlagos utazástervező. Az applikációban a jegy- és bérletvásárlás, sőt már a digitális vonaljegy is elérhető.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút

Elkezdik felújítani Veszprém vasútállomását

iho/vasút   ·   2023.02.03. 09:00

Idén Veszprém tölti be Európa Kulturális Fővárosának szerepét, bevonva a város és a régió intézményeit, kulturális színterének szereplőit és civil szervezeteit. A programhoz kapcsolódva Veszprém vasútállomás felújításának első üteme február elején megkezdődik.