A biztonságos közlekedésre nevel az NFM–KLIK–KTI-trió

MTI/iho   ·   2015.02.11. 16:15
BB-AA--IMG_0409

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM), a Klebersberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) és a Közlekedéstudományi Intézet (KTI) együttműködésében idén először, a 2014/15-ös tanév második félévében százmillió forintra lehet pályázni, hogy az iskolás korú gyerekek az általános iskolákban megtanulják a biztonságos közlekedés alapjait.

A pályázatot bemutató szerdai budapesti sajtótájékoztatón Becsey Zsolt, a minisztérium közlekedésért felelős helyettes államtitkára elmondta: a 100 millió forintos pályázat célja a balesetek megelőzése. Fontosnak nevezte emellett, hogy a legfogékonyabb korban neveljék a szabályok és más emberek tiszteletére a gyerekeket. A helyettes államtitkár kiemelte, hogy a pályázat első fordulójában legkevesebb 50, de akár 100–150 ezer forintot is elnyerhetnek az iskolák, a második fordulóban pedig már egymillió forintot kapnak a nyertes intézmények. Becsey Zsolt reményét fejezte ki, hogy ezek az összegek sok iskolát ösztönöznek majd pályázásra. Hozzátette: nemcsak az állami intézmények, de minden általános iskola indulhat a pályázaton, amelyet terveik szerint – és a sikerességtől függően – a következő években is kiírnak majd.

Hanesz József, a KLIK elnöke; Becsey Zsolt, az NFM közlekedésért felelős helyettes államtitkára; Berta Tamás, KTI Közlekedésbiztonsági Központjának vezetője a szerdai sajtótájékoztatón<br>(képek: Vörös Attila)

Hanesz József, a pályázat szakmai partnerének, a KLIK-nek pénteken kinevezett elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a program a tanárok, a szülők és a gyerekek együttműködésére épül. Mint mondta, mind a három szereplő tanulhat a másiktól. A központ vezetőjének tájékoztatása szerint a pályázati felhívásokat már elküldték a tankerületeknek, amelyek továbbítják majd azokat az iskoláknak.

Berta Tamás, a projektben lebonyolítóként részt vevő KTI Közlekedésbiztonsági Központjának vezetője kijelentette: a gyerekek biztonságos közlekedésre nevelése a szülők nélkül nem lehetséges, ezért is fontos, hogy a pályázati programban a szülői munkaközösség aktív részvételére is szükség van. Elmondta: a pályázat első fordulójában az iskolák egy délutáni, a szülőkkel közös foglalkozás megszervezésére és egy felmérés elvégzésére jelentkezhetnek. A második fordulóban az iskolák viszont már saját koncepcióval pályázhatnak, de közlekedésbiztonsági nap megszervezésére is nyílik lehetőség – mondta.

Berta Tamás kiemelte: tisztában vannak a pedagógusok leterheltségével, ezért nem kívánják „rájuk testálni” az egész program kitalálását. Ellenkezőleg: a www.eletuton.hu/palyazat weboldalon a délutáni foglalkozáshoz szükséges minden módszertani segédanyag megtalálható ugyanúgy, ahogy a felmérés kérdőívei és tanároknak készített útmutatók.

A pályázat első fordulójára a határidő február 27. A központ vezetője elmondta: mivel a pályázás az iskoláktól csupán egy 15–20 perces, elektronikus jelentkezést igényel a honlapon keresztül, ez a rövid határidő nem lehet akadálya a programban való részvételnek.

Berta Tamás bemutatja a pályázat online felületét

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek