A Corvin negyednél tesztelik az e-jegyet

iho   ·   2013.06.03. 07:57

Kísérleti alanyokká válnak az utasok június 8-tól a 3-as metró Corvin negyed megállójában – írja a Népszava. A 4-6-os villamos vonalán már most hallható felhívás szerint bő egy hónap múlva a majdani elektronikus jegyhez és a beléptetőrendszerhez kapcsolódó teszt kezdődik a metróállomáson.

Az utasoknak a lap tudomása szerint ugyanúgy fel kell majd mutatniuk az ellenőröknek az érvényes jegyüket vagy bérletüket, mint eddig, de a mozgólépcsők tetején elhelyezett beléptetőrendszeren áthaladva egy gombot is meg kell majd nyomniuk, hogy fizikailag is bejuthassanak az állomásra. Ezzel a kiépítendő beléptetőkapukon való áthaladás sebességét tesztelné a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

A metrókban a bliccelést gyakorlatilag teljesen kiszűrő módszer a régóta tervezett, de pénzhiány miatt csaknem tíz éve húzódó elektronikus jegyrendszer és az ahhoz kapcsolódó beléptetőkapuk bevezetésével válik majd valósággá. A BKK korábbi közlése szerint a forgalomszervező holdingcég a nyáron írhatja alá az e-jegyhez kapcsolódó 54,2 millió eurós – mintegy 16 milliárd forintos – finanszírozási szerződést az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal (EBRD). Ez azt is jelenti, hogy az összesen 67,7 millió euróba kerülő beruházást javarészt hitelből fizetik. A tervek szerint 2014-től minden BKK-járaton bevezetnék az e-jegyet, minimálisra szorítva az évi mintegy 5 milliárdos bevételkiesést okozó bliccelést.

Kapcsolódó hírek