A kerékpározást népszerűsítenék

MTI   ·   2012.07.31. 12:02

A kerékpározást népszerűsítő kezdeményezést hirdetett meg Tarnai Richárd Pest megyei kormánymegbízott a kormányhivatalok, a minisztériumok és az állami hivatalok dolgozóinak.

A kormánymegbízott keddi budapesti sajtótájékoztatóján közölte: a Két keréken a hivatalba elnevezésű program célja, hogy ösztönözzék a kerékpáros közlekedésre a hivatali dolgozókat, emellett pedig arra is felhívta a figyelmet, hogy egy tároló létesítése mindössze néhány tízezer forintba kerül.

Hozzátette, hogy a kerékpáros vagy rolleres közlekedés nemcsak az egészséges életmód miatt fontos, hanem enyhíti a belváros közlekedési gondjait is.Tarnai Richárd - aki kerékpárral érkezett – a kezdeményezés népszerűsítéséhez a rollerrel érkező Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár támogatását kérte, akinek egy felhívást nyújtott át.

Az államtitkár a rendezvényen ugyancsak kiemelt fontosságúnak nevezte, hogy többen közlekedjenek kerékpárral, jelezve, ez hozzájárul az egészségmegőrzéshez és a klímaváltozás hatásainak csökkentéséhez.Illés Zoltán bejelentette azt is: szorgalmazza, hogy helyezzenek el a Parlament és a Képviselői Irodaház előtt 250-300 kerékpárt, amelyeket a képviselők és az Országgyűlés munkatársai egy kóddal használhatnának.

Kapcsolódó hírek