A nehezebb Airbus messzebbre repülhet

iho/repülés   ·   2012.11.30. 10:00
cim

Délkelet-Ázsia és Európa között tesz lehetővé új, leszállás nélküli vonalakat az Airbus népszerű két hajtóműves gépének nagyobb maximális felszállósúllyal készülő változata. Az A330-300 242 tonnás verzója annyi extra üzemanyagot vihet, amivel az utasokkal teli gép a mostani változatokhoz képest 500 mérfölddel hosszabban képes repülni.

A megnövelt üzemanyag-kapacitást egy olyan középső szárnytank bekapcsolásával érik el, amit eddig a 300-ason nem használtak, csak a kifejezetten hosszú távokra tervezett 200-as változaton működtettek. A változás persze annyit jelent, hogy a 300-asnak ehhez a tartályához is csatlakoztatni kell a megfelelő szivattyúkat, szelepeket, mérőberendezéseket.

Az új változatnak néhány helyen megerősítik a szárnyát és a törzsét is, ugyanakkor különféle aerodinamikai finomításokat is terveznek, a hajtóművek gazdaságosságának növelésével együtt ezek két százalékkal csökkentik az üzemanyag-fogyasztást.

A 2015-től szolgálatba álló, nagyobb maximális felszállósúlyú 330-as nyugati irányba például leszállás nélkül repülheti a Kuala Lumpur–Frankfurt/Párizs vonalat, kelet felé visszarepülve pedig több teherárut tud szállítani a gép.

A 250-300 üléses két hajtóműves A330-as gépcsalád rendkívül népszerű, jelenleg 900 példánya repül világszerte és további háromszázra van megrendelése a gyártónak. Az Airbus közleménye szerint kategóriájának ez a legköltséghatékonyabb típusa.

Kapcsolódó hírek