A Ryanair aláírta: 100+100 MAX a 200 személyesből

iho   ·   2014.12.03. 11:15
cim_ryan

A Ryanair véglegesítette az előzetes megállapodást, megvan a részvényesek hozzájárulása az óriási üzlethez, és megköttetett a szerződés is. Mint arról korábban beszámoltunk, az ír diszkont légitársaság száz példányra fix megrendelést és további százra opciós lekötést jelentett be a Boeing egyfolyosós típusából, a továbbfejlesztett 737 MAX-sorozatból.

Jól látható változás: plusz ajtó a szárny mögött

Ráadásul egy olyan verziót kíván beszerezni, amelyet addig még maga a gyártó sem hirdetett meg, ez pedig a 737 MAX 200, a módosított, újrahajtóművezett keskenytörzsű család legnagyobb kapacitású változata: ugyanazzal a törzshosszúsággal, szárnnyal és hajtóművel, mint a MAX 8-as, 200 utast képes majd a gép szállítani, amihez a legfontosabb, kívülről is látható változás egy új ajtópár lesz a törzs hátsó részén.

A részvényesek pénteki pozitív döntése után a felhatalmazás birtokában a Ryanair vezetése már hétfőn aláírta a fix rendelésre szóló 11 milliárdos szerződést, amelynek értéke az opciók érvényesítése révén 22 milliárd dollárra emelkedhet.

Száz gép fix rendelésre, meg még száz opció

Az ír társaságtól kiszivárgó hírek szerint ugyanakkor a gépek listaárához képest a légitársaság jelentős árengedményt kapott a gyártótól, ami megszokott eljárás, különösen ilyen nagy mennyiségű rendelés esetében.

2024-ben a most megrendelt gépekkel együtt a Ryanair flottája 520 gépet számlál majd, ezzel a légitársaság a Boeing 737 MAX legnagyobb üzemeltetője lesz. Az évi utasszám az idén várható 89 millióról várhatóan 150 millióra emelkedik, és a cég vezére, O’Leary a hálózat alapos bővítését is kilátásba helyezte, illetve azt is, hogy a gazdaságosabban üzemeltethető gépek révén csökkennek a jegyárak.

A legutóbbi nagy Ryan-rendelés: 175 NG 800-as

A Boeing közleménye kiemeli, hogy a 200-ast kifejezetten a low-cost szektornak szánták, amely 2033-ra már az egyfolyosós globális állomány harmincöt százalékát üzemelteti majd. A tizenegy plusz ülés a MAX 8-ashoz képest öt százalékkal alacsonyabb egy ülésre eső üzemeltetési költséget jelent, hangzik a gyártó közleménye, miközben a cég hangsúlyozza, hogy a keskenytörzsű kínálat fő kategóriája továbbra is a százhatvan üléses MAX-változat lesz majd. Az új hajtóművekkel, aerodinamikai javításokkal repülő MAX-sorozatból a rendelésállomány már 2550 gépnél tart, adja hírül a Boeing.

Egy légiközlekedési portál arra figyelmeztet, hogy a kétszáz személyes 737 MAX 200 az utasoknak valamivel kényelmetlenebb lesz, mint a most használt 737-800-asok. A jelenlegi 189 személyes elrendezésben a gépek átlag 30 hüvelykes széktávolsággal repülnek, ahhoz, hogy ugyanezzel a gépnagysággal kétszáz utassal szállhasson fel a gép, az átlagos lábhelyet 28 hüvelyknyire kell csökkenteni.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek