A svédországi mozdonyvezető-tanfolyamokról röviden

A szó szoros értelmében vett és odahaza ismert mozdonyvezetői tanfolyamoknak a megfelelőjével Svédországban ma már nem lehet találkozni. Amikor az SJ elkezdett felbomlani a 90-es évek elejére, megszűnt az a hagyományos oktatás, ami úgymond műhelygyakorlattal kezdődött, majd tovább küldték a gyakornokot, hogy elsajátítsa a dolgok mind elméleti, mind gyakorlati oldalát. A kétezres évek elején még voltak olyan cégek (többek között a Green Cargo), akik indítottak úgynevezett belső tanfolyamot, de ezeken a tanfolyamokon is csak és kizárólag arra törekedtek, hogy a „versenyző” csak vezetni tudjon. Átfogó műszaki ismereteket már akkor senkitől sem követeltek meg. Az alapelv az volt, hogy a mozdonyvezető pontosan csak azt csinálja, amiért alkalmazzák. Jogos a kérdés, hogy mi van akkor, ha a „versenyző” fekve marad a nyílt vonalon? Nos a Green Cargónak erre is van két jól bevált módszere. Minden mozdonyon van hibaelhárítási kézikönyv és szerszámosszekrény, amiben a legszükségesebb dolgok fellelhetőek, valamint 24 órás műszaki segélyhívó szám működik, ahol pár jól képzett mérnök és műszaki ember várja a betelefonálók kérdéseit.

A mozdonyvezető képzésnek nemrég még volt egy másik változata is, amit mára már szintén beszüntettek. Ezt a formát leginkább a saját belső használatú mozdonyvezető képzéshez tudnám hasonlítani azzal a különbséggel, hogy ebben az esetben rádiótávirányítású mozdonnyal kell ellátni a szolgálatot rendező vagy teherpályaudvarokon. Ez a tanfolyam sem volt több 20 hétnél gyakorlattal együtt, és mind a mai napig vannak olyan „versenyzők”, akik csak erre vannak kiképezve, és csak ezt csinálják.

Bár nemrég az SJ (állami vasutak) megint indított egy képzést, amire óriási volt a jelentkezés, a tanfolyam nagyon helyhez kötött volt. Továbbá az is meg volt határozva, hogy a munkaadónak jogában áll oda állomásítani a „versenyzőt”, ahol hiány van. Ez adott esetben három-négyszáz kilométert is jelenthet az eredeti lakhelyhez képest. Annak az embernek, aki ma mozdonyvezető szeretne lenni Svédországban, jelenleg csak egy biztosan járható út áll rendelkezésére, és ez nem más, mint jelentkezni valamelyik szakfőiskolai mozdonyvezető-képzésre, amit a szakfőiskolai hatóság felügyel. Jelenleg két olyan iskoláról van tudomásom, amelyek mozdonyvezető-tanfolyamokat indítanak. Az egyik a TCC (Transport Competence Center), a másik a Trafikverket–Järnvägsskolan.

A TCC az országban több helyszínen is szervez tanfolyamokat, rendelkezik a megfelelő engedélyekkel, oktatókkal, de tudomásom szerint komolyabb helyiségekkel, felszerelésekkel nem rendelkeznek. A szükséges kellékeket ők csak bérelni szokták különböző cégektől az adott időre. A Trafikverket (közlekedési hatóság), amely több dolgot is felügyel az országban és egyúttal szabályokat is hozó szerv, viszont rendelkezik egy vasúti iskolával, saját épületekkel, mozdonyokkal, szimulátorral, és minden olyan feltétellel, ami ahhoz kell, hogy önerőből egy teljes értékű mozdonyvezető-tanfolyamot szervezzenek.

Az országban a legnagyobb szerv, ami mindent felügyel és törvényeket is hoz, a Transportstyrelsen (Országos Közlekedési Főfelügyelet). E felett a svéd parlament található. Finanszírozás terén viszont megint érdekes a dolog, mivel itt képbe lép egy harmadik szerv is, ami nem más, mint az YH myndigheten (Yrkeshögskola myndigheten, szakfőiskolai hatóság). Ezen szervek együttes tevékenységének és szabályainak az eredménye ma a mozdonyvezető-tanfolyam. A Transportstyrelsen megszabja törvények által, hogy milyen pszichológiai és orvosi vizsgálatokon kell átmennie annak, aki mozdonyvezető akar lenni, valamint azt is, hogy mit kell tartalmaznia egy ilyen tanfolyamnak. A Trafikverket megszervezi és végrehajtja a tanfolyamot, valamint a különböző cégekkel felveszi a kapcsolatot gyakorlati helyek végett – merthogy valamit valahol vezetni is kell élesben –, az YH-myndigheten pedig jóváhagyja a tantervet, és finanszírozza a tanfolyamot, valamint egyéb felvételi kritériumokat is állíthat, hogy a jelentkezőnek milyen bizonyítványokkal és nyelvvizsgákkal kell rendelkeznie. Ha mindezek a dolgok összeálltak, akkor már nincs más hátra, mint lejelenteni a tanfolyamot a CSN (centrala studiestöd nämnden, központi tanulmánytámogatási hivatal) felé, hogy a jelentkező tanuló diákhitelt is fel tudjon venni.

Néhány érdekes számadat: a Trafikverket vasúti iskolájában szervezett tanfolyam időtartama 3 tanulmányi félév, ami 60 hétnek felel meg. Teljes költsége háromszázezer svéd korona. A diákhitel maximálisan 12 félévre vehető fel és 50 éves korig kell visszafizetni. A felvehető összeg havonta tíz-tizenkétezer svéd korona családtól és gyerekek számától függően, melynek 30 százaléka állami támogatás, amit nem kell visszafizetni. A fennmaradó 70 százalék nagyon alacsony kamatozású kölcsön, melynek törlesztése éves szinten nem haladja meg a tízezer svéd koronát. Ezt már csak a kezdő mozdonyvezető fizetésével kell összevetni, ami átlagosan nettó huszonöt-harmincezer svéd korona között mozog.

Ma Svédországban az egyik legbiztosabb és nagyon jól fizető állás lévén magától érthető, hogy eme oktatási intézményeknél van a legnagyobb túljelentkezés, ami átlagosan huszonötszörös.

Jómagam is többször próbáltam bejutni mindkét iskolába, hogy azt csináljam, amit igazán szeretek. A legelső alkalom 2010. júniusában volt a Trafikverket iskolájába, majd ugyanabban az évben novemberben a TCC képzésére is jelentkeztem, de sikertelenül. 2011-ben újabb jelentkezés és vizsgák voltak a TCC képzéseire, de akkor sem jártam sikerrel. Legutolsó jelentkezésemet 2012 februárjában követtem el ismételten a Trafikverket iskolájánál, de ezúttal nagyon bebiztosítottam magamat. Közben megváltozott egy-két törvény is az európai direktíváknak megfelelően, amit a Transportstyrelsen azonnal törvénybe is iktatott, miszerint a mozdonyvezetőnek rendelkeznie kell svéd és angol gimnáziumi szintű felsőfokú nyelvvizsgákkal és matematikai vizsgával is. A matematika soha nem okozott gondot nekem, de nem így az angol és svéd nyelvvizsgák.

Gyakorlatilag fél évem volt arra, hogy olyan nyelvekből tegyek vizsgát, amit vagy nem tudtam, vagy rég tanultam, mivel a tanfolyamra való jelentkezésem ezen múlott. Az itteni nyelvvizsgákhoz többek között regényeket kell olvasni, arról fogalmazásokat írni, és bemutatni szóban is. Én Goldwin egyik klasszikusát választottam, A legyek urát, többek között. A svéd nyelvvizsga azonban egy-két fokkal az angolnál is nehezebb volt. Még a saját anyanyelvemen sem rajongtam az ókori görög-antik irodalomért, nemhogy mindezt egy másik nyelven. A dolog odáig fajult, hogy 7 oldalas házi dolgozatot kellett írnom az ókori görög antik irodalomból, és többek között az Iliászt és az Odüsszeiát kellett svéd nyelven elemeznem. A svéd nyelvvizsgám számomra viszont egyik legkedvesebb része a szakirodalmi dolgozat volt, aminek természetesen témájául a vasutat választottam a következő témával: Mi történik akkor, ha jön a vonat, és a sorompó nem ereszkedik le? Az ehhez szükséges információkat némi történelmi háttérrel könnyen megszereztem a netről, így nem volt túl nehéz dolgom. A nyelvvizsgákon elért osztályzataim svédből jó, míg angolból közepes lettek, így újra jelentkezhettem a tanfolyamra.

Hogy akkor mégis miért volt annyi sikertelen próbálkozásom és kudarcom az elején? Nos, a válasz egyszerű: a svéd nyelvtudásom hiányos volt. Négy év alatt sikerült eljutnom a nulláról arra a szintre, hogy különösebb gond nélkül megértsem a pszichológiai vizsgákon a kérdéseket, feladatokat, és azokat meg tudjam oldani úgy, hogy az megfeleljen az elvárásoknak és a feltételeknek.

A legutolsó jelentkezésemnél két osztályt indítottak összesen 35 hellyel, amire közel ezer jelentkező volt. Mindenkit rangsoroltak, és csak az első 200 embernek adtak lehetőséget az elővizsgákra. A kiesés általában 50 százalékos volt. Míg az elővizsgákat interneten kellett végrehajtani, a vizsgákra már be kellett menni az iskolába, és ott pszichológusokkal kellett folytatni a vizsgákat. A vizsgák befejeztével körülbelül 50 jelentkező maradt. Ezek után már csak az orvosi vizsgálatok voltak hátra, amit külön engedéllyel bizonyos cégek végeztek térítés ellenében. Az orvosi vizsgálatok része az EKG és drogtesztek, valamint egy többoldalas kérdőív, ahol az embert az alkohol- és drogfogyasztási szokásairól is kérdezik. Mint kiderült, a felvételi folyamatok alatt, a bizonyítványaim, a Magyarországon szerzett érettségi bizonyítványom, valamint a közel 10 éves munkaviszonyban állásom alapján a közel ezer jelentkezőből a hatodik helyre rangsoroltak engem, majd a pszichológiai vizsgákon szerzett pontokkal összesítve a tizenharmadik helyre kerültem a TOP35-ös listán, és így már tudtam, hogy csak az orvosi vizsgálatokon kell megfelelnem, hogy felvegyenek a tanfolyamra, de szerencsére ez sem jelentett akadályt.

Mint nemrég megtudtam, nem vagyok az egyetlen bevándorló abban az iskolában, és már képeztek ott át régebben más nemzetiségű mozdonyvezetőket is, akik anno Oroszországban vagy épp Németországban dolgoztak. A tények ismeretében már nem láttam lehetetlennek az én álmom megvalósítását sem.

A történtek után más nem volt hátra, mint felmondanom a munkahelyemen, felvennem a diákhitelt, és újra elmennem tanulni az iskolába. Augusztus 13. óta megint tanuló vagyok, és igencsak jólesik megint iskolásnak lenni, és érdekes dolgokat tanulni, főleg, hogy koedukált az oktatás. A 35 helyből nyolcat lányok foglalnak el, az átlagkorosztály pedig 20 és 45 év között van. A legfiatalabb mozdonyvezető-jelölt ráadásul egy 21 éves lány, aki mellesleg a padtársam is.

Hamarosan folytatom...