A TGV-proto találkozása a porosz T3-assal Rákosrendezőn

Zöldi Péter   ·   2017.07.15. 08:45
rajz_1984_kislid

Nem lehet tudni, pontosan mikor készülhetett. A füzetben sorakozó egyéb alkotásokról viszont nagyjából igen, ezért 1984 ősze lőhető be nagyjából, az alkotó tizenhatodik születésnapja után kevéssel.

Az ihletőerőt illetően is ködben vagyunk kénytelenek tapogatózni, de az akkori vasúti élménybeszerzési környék viszonylagos korlátossága és az alkotó lakhelye Budapest északi agglomerációjában halkan megpendít egy vékonyka Rákosrendező szálat, még ha az attribútumok nem is stimmelnek mindenhol.

Ha valódi, InterFrigo feliratú hűtőkocsival történő találkozás ekkor olyan szenzációszámba is ment, hogy az iskolaudvaron rögtön második napirendi pont lehetett az előző esti Derrick megbeszélése után, egyéb hűtőkocsik bőven rohangáltak még különböző, festőien vegyes teherszerelvényekbe sorolva, de nem volt ritka a színtiszta hűtőszerelvény sem. A rajzra természetesen interfrigós került, a királyság miatt. Az alapját viszont az élőben sohasem látott, csak Piko vasútmodell-katalógusokban csodált négytengelyes modell képezte.

Nemzetközi járműparádé magyar síneken (a szerző illusztrációja)

Láthatóan nehéz lehetett a döntés, milyen gépezet kapja meg a képen a főszerepet, ezért a középső két vágány jó érzékkel szabadon maradt, utat nyitva a szemnek a távoli horizont felé, ahol – Fra Angelico óta tudjuk – a párhuzamos sínszálak és felsővezetékek egy pontban futnak össze. Nem mellesleg itt nyomon lehet követni egy akkor még jelentőséggel nem bíró, vegyes tehervonat összetételét, még ha a Shell felirat vágyakozásból eredő túlzásnak is tűnhet a hűtőkocsi elé sorolt tartálykocsi oldalán. Vegyes tehervonat! Mit nem adnánk ma, ha csak egyet is láthatnánk a „Ganzzzug”-ok monoton tengerében!

A porosz T3-asnak ekkor még csak a szerkocsi nélküli változata volt ismert az alkotó előtt, minden évben ez nyitotta a Trix modellkatalógust. Itt még csak a fantázia szült hozzá szerkocsit, de egy éven belül viszontlátta ennek modellváltozatát is, a háromévenkénti (meghívólevéllel évenkénti) nyugati utazások egyikén beszerzett Arnold-katalógusban, BR 89-es sorozatszám alatt. A fantázia beérte önmagát. T3-ashoz porosz oldalgombolós személykocsi dukál, az oldalfalak alsó ívelését – amely a legvonzóbb volt ebben a kocsitípusban – sikerült eltalálni, a három tengely viszont annyira hihetetlen volt, hogy az alkotó inkább mély árnyékba burkolta a futómű környezetét.

A TGV rejtélyesebb jelenség volt, még csak abban sem lehettünk biztosak, hogy egyáltalán létezik. Halvány támpontot adott az Új Technika című, isten tudja, milyen szervezet által megjelentetett kis bulletin talán 1979-es kiadása, ahol közvetlenül a Monori Mezőgép húsfeldolgozó gépeiről szóló értekezés után következett egy rövid összefoglaló a távoli Franciaországban zajló nagysebességű vasúti forradalomról. Az ebben található elmosódott fotók inkább találgatásra ösztönöztek, mintsem megbízható dokumentáció lettek volna, ebből eredt sokáig az alkotó tévhite is, hogy a TGV-vonófej tetején, a szélvédőktől erősen hátrahúzva még található egy előretekintő ablaksor, mintegy kakasülőként. Noha később kiderült, hogy ez csak a tetőfelépítmény áramvonalas burkolata, a sejtés annyira űrodüsszeiás volt, hogy feltétlenül így kellett megörökíteni, így volt a legnagyobb a kontraszt a szomszédban éppen gondos kezek által csillogóra törölgetett T3-assal.

A bal szélen még a cselekmény homogén lezárásaként előbukkan egy virsliablakos Bhv, azaz Bah, bár arányai inkább egy Schlierenre hajaznak. A Rákosrendezőn található, két vágányonként egy tartóoszlopos, oldalkaros felsővezetékrendszert talán a perspektíva tiszta érvényesülése miatt cserélte le az alkotó keresztmezősre, és nyilván a kompozíció miatt került egy vágánykapcsolat is az állomási vágányok közepére. Csak remélhetjük, hogy ez ehhez tartozó jelzőket itt a megcsúszási távolság figyelembevételével helyezték el, erre okot ad, hogy 1984-ben járunk, amikor az ilyesmire még figyeltek a vasútnál.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek