Világbank: szükség van az észak-erdélyi sztrádára

iho   ·   2013.10.25. 08:50

Prioritásnak kell lennie Románia számára az észak-erdélyi autópálya megépítése, hogy az ország minél hamarabb csatlakozhasson a négyes számú páneurópai folyosón az Európai Unió infrastruktúrájához – hívta fel a figyelmet Marcel Heroiu, a Világbank Európáért felelős fejlesztési szakembere egy bukaresti konferencián – erről a kronika.ro oldal számolt be.

Az illetékes rámutatott: Bulgária mellett Románia az egyetlen tagország, amelynek úthálózata nem kapcsolódik az uniós rendszerhez, ez pedig gazdasági lemaradást eredményezhet. Heroiu ugyanakkor azt is elmondta, hogy Bulgáriában már megépült az országot Szerbiával összekötő sztráda Románia kikerülésével. „Rendkívüli mértékben le fogunk maradni a többi tagállammal szemben, ha nem tudunk felzárkózni a közös infrastruktúrához. Románia az EU tagja, de a periférián mozog” – fogalmazott a szakember.

Hozzátette: ha Románia támogatná a Moldovai Köztársaság, Ukrajna és Szerbia felvételét az Európai Unióba, akkor a „peremvidékről” központi elhelyezkedése lenne a tagállamok között. Mint ismert, Victor Ponta miniszterelnök szeptemberben, az RMDSZ frakciójával folytatott megbeszélésén ígéretet tett arra, hogy jövő évben folytatják az észak-erdélyi autópálya építését. Becslések szerint egyébként 220 millió euróra lenne szükség ahhoz, hogy befejezzék azokat a félkész szakaszokat, amelyek a Kolozsvár körül Aranyosgyéresig elkészült autópálya-szakaszt összekötnék a magyar határral.

Az észak-erdélyi sztráda építésének históriája régre nyúlik vissza. Mint arról korábban beszámoltunk, Románia 2003-ban kötötte meg az amerikai Bechtel óriáscéggel a Nagyvárad–Kolozsvár–Marosvásárhely–Brassó nyomvonalon haladó, 415 kilométer hosszú sztráda megépítésére vonatkozó szerződést, amelynek az összértékét akkor 2,2 milliárd euróra tervezték.

Tíz év alatt 52 kilométernyi szakaszt adtak át a forgalomnak. Románia időközben 1,4 milliárd eurót fizetett a Bechtelnek. A román kormány májusban úgy döntött, felbontja a szerződést a tengerentúli vállalattal.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek