Alitalia-Etihad nász: vételár, befektetés, szerkezetváltás

iho   ·   2014.08.11. 16:45
cim3

Újabb, immár végre lényegi részleteket hoztak nyilvánosságra a társaságok vezetői római sajtótájékoztatójukon az Etihad és az Alitalia tervezett házasságáról. A hónapok óta zajló tárgyalásokról eddig csak annyi szivárgott ki, hogy az Öböl-menti cég az olasz nemzeti társaság 49 százalékát birtokolja majd. De most már azt is tudjuk, hogy ezért 387,5 millió eurót, azaz 520 millió dollárt fizet. Ami azonban ennél talán még fontosabb, a két fél együttesen 1,76 milliárd eurót fektet be az Alitalia fejlesztésébe, átalakításába.

Sikerült megállapodni a feltételekben, a határidő december 31.

Ebből az Etihad 560 milliót vállal tőkeinjekció, különféle vagyonrészek megvásárlása és különféle fejlesztések finanszírozása formájában, ennek részeként megtörténik a légitársaság szerkezeti átalakítása és a pénzügyi egyensúly megteremtése.

A másik oldalon az Alitalia részvényesei 300 millió eurót tesznek az üzletbe, köztük az olasz posta 63,5 milliót; mint arról korában az Európai Bizottság is említést tett az eddigi tőkeinjekciók kapcsán, ugyanis ennek az állami cégnek a pénze az, ami az uniós szabályok brüsszeli értelmezése szerint tiltott kormánytámogatásnak minősül. 598 millió euró jut a rövid- és középtávon lejáró hitelek finanszírozására, amit úgy fordíthatunk le, hogy ez az a pénz, amivel megakadályozzák az Alitalia nyár végére jósolt újabb bedőlését, mert augusztusra volt várható a korábban megkapott mentőcsomag felélése. 60 millió euró szolgál öt Heathrow-i leszállási engedély kifizetésére, amelyeket az Etihad vesz meg, majd visszalízingeli az Altaliának.

Egyharmadával bővítik a nagyhatótávolságú flottát

A most nyilvánosságra hozott koncepció szerint az Alitalia a két legfontosabb olaszországi reptérről – Róma, Fiumicino és Milánó Malpensa – elsősorban a hosszú távú hálózatot fejleszti, 2015-től közvetlen járatokat indít Bolognából, Cataniából és Velencéből Abu Dhabiba, a Róma–Abu Dhabi vonalat heti ötről hétre sűrítik, és Malpensáról is lesz közvetlen kapcsolat az Etihad bázisával. Fiumicinót az interkontinentális légiközlekedés fontos európai központjává alakítják, Malpensa hosszú távú vonalai 2018-ra huszonötre emelkednek.

Mindeközben az Alitalia belföldi illetve rövid távú hálózatát alaposan megkurtítják, ez az a vonalrendszer, amelyen az olasz nemzeti légitársaság gyakorlatilag háborút vesztett az intenzíven terjeszkedő diszkont és gyorsvasúti konkurenciával szemben. A további hálózati változásokat az Etihad már létező partnereihez igazítják, így többek közt az Air Berlin, az Air Serbia és az Etihad Regional járataival hozzák összhangba.

A keskenytörzsűek jelentős részét viszont kisorolják a gépparkból

Mindez azzal jár, hogy az Alitalia szélestörzsű gépparkját egyharmadával bővítik, miközben a keskenytörzsű gépparkot visszafejlesztik. Ésszerűsítik és összevonják a kiszolgálás és a karbantartás rendszerét, ugyancsak változások lesznek a kiképzésben, a cateringben, az üzemanyag-ellátásban. Újraszervezik az Alitalia cargo-rendszerét, a súlypontot Észak-Olaszországra helyezik át.

A döntések bejelentésekor a római sajtóértekezleten az is elhangzott, hogy az Alitalia 2017-re kell, hogy nyereségessé váljon, a tranzakciót pedig ennek az évnek a végéig kell lezárni.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.