Áll a bál közúti Gotthard-alagút második csöve körül

iho/közút   ·   2018.06.08. 11:15
gotthard_kozuti_alagut_svajc_kislid

Az 1970 és 1980 között, a világon a negyedik, Svájcban pedig a leghosszabb közúti alagútként elkészült, Gotthard-hágó alatti alagút már alapkoncepciójában magában hordozza azt a konfliktust, ami most teljes erővel előtörni látszik. A vasúti alagúttal párhuzamos, egész évben járható közúti összekötettés igényét a már a második világháborút követően megnövekvő motorizációs szint érthetővé teszi, de ugyanígy érthető az is, hogy a hatvanas évekbeli tervezés során messze nem számolhattak azzal, hogy az akkor egyértelműen és kizárólag csak előnyként mutatkozó beruházás az évtizedek múlásával milyen közúti terhelést hoz a régióba.

Az alagút az akkori pénzügyi lehetőségekhez és a forgalmi igényhez mérten egy csővel, kétszer egysávos útpályával épült meg, a párhuzamosan futó menekítőjáratokat viszont úgy tervezték és építették meg, hogy szükség esetén – valamikor a távoli jövőben – ez is teljesértékű alagútként, az immár kétcsöves Gotthard-alagút második feleként legyen kiépíthető.

A távoli jövő most eljött: Az alagút üzemeltetője, a szövetségi útügyi hivatal (Bundesamt für Strassen, ASTRA) tervei szerint a meglévő alagutat majdnem ötvenévnyi folyamatos üzem után le kell zárni, és fel kell újítani. A lezárásra több változatot dolgoztak ki, van ezek között hároméves folyamatos, teljes zárás és van a könnyített verzió, amely szerint hosszabb idő alatt szakaszosan újítanák fel az alagutat, de a nyári utazási főszezonban ideiglenesen rendre megnyitnák a (tranzit)forgalom előtt.

Az előnyöket és hátrányokat összevetve megszületett a döntés is: a lezárás folyamatos lesz, valamikor 2020 és 2025 között, a jelenlegi menekitőalagutat pedig a meglévő cső ikreként, teljes szélességben kiépítik. A végeredmény tehát egy kétszer kétsávos alagút lesz a Gotthard-hágó alatt.

Az alagút déli bejárata Airolónál (fotó: Grzegorz Święch)

Itt lép be a történetbe a svájci alkotmány és az Alpen-Initiative. Az alkotmány nyolcvennegyedik cikkelyében ugyanis már korábban rögzítették, hogy az Alpok térségében nem lehet olyan beruházást végrehajtani, ami a közúti tranzitkapacitást növelné, annak jelenlegi szintje a plafon. Az alkotmány betűje szerint így a végeredményként kétszeresére bővülő alagútban a jelenlegi kapacitást kell megtartani. A tervezés szintjén meg is van erre a megoldás, a tervek szerint a végső, felújítás utáni állapotban a Gotthard-alagút két külön csőből fog állni, melyek mindegyike egyetlen egyirányú útpályát tartalmaz majd.

Az Alpokot átszelő forgalom korlátozásáért küzdő Alpen-Initiative (ez a szervezet több évtizedes múltra tekinthet vissza) azonban nem látja a garanciát arra, hogy mindez valóban így is fog történni. Az óriási költséggel megépített, duplájára bővített, de aztán nagy önuralommal nem kihasznált infrastruktúra még Svájcban is példa nélküli lenne. Ezért a szervezet panasszal élt a döntés ellen. A panaszt kísérő közleményükben hangsúlyozzák, hogy tiszteletben tartják a többlépcsős, megalapozott, népszavazással is megerősített döntési folyamat eredményét, a panasz nem is ez ellen irányul, csupán a projekt azon része ellen, amely a forgalomirányítást és -felügyeletet tartalmazza, mert véleményük szerint ennek kidolgozása még hiányos. Hogy a projekt engedélyezésre alkalmas legyen, ezeket a pontokat még meggyőzően és az alkotmánynak megfelően ki kell dolgozni, különös tekintetel a teherforgalmat szabályozó leálló- és indítóhelyek elhelyezésére, kialakítására, valamint ezeknek az építkezés alatti és az építkezés utáni üzemelésére vonatkozóan.

Jelenleg az alagútbejáratok előtt várakozóhelyek vannak, onnan a járművek ütemesen indíthatóak el az alagútba, ezek biztosítják egyrészt, hogy óránként és irányoként ezer járműnél több ne haladjon át az alagúton, másrészt így szabályozható a teherautók közötti legkevesebb 150 méteres követési távolság az alagútban. Hogy mindez a második cső megépülése után is így marad, arról jelenleg puszta ígéretek szólnak, amelyeket a szervezet értékelése szerint nem lehet komolyan venni, azokat a műszaki tartalomnak is alá kell támasztania.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek