Állandó folyami határátkelőhely nyílik a Tiszán Szegednél

MTI/iho   ·   2015.06.09. 12:36

– A magyar és szerb oldalon összesen 1,592 millió euróból megvalósuló fejlesztéseknek köszönhetően augusztus 1-jén három állandó folyami átkelő nyílik a Tiszán: Szegeden a belvárosban, illetve a medencés kikötőben, valamint a vajdasági Magyarkanizsa központjában – mondta Csókási Eszter, a DKMT Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezetője az euroregionális fejlesztési ügynökség vezetője a sajtótájékoztatón. – A határátkelőhelyek kialakításával megteremtik a feltételeket ahhoz, hogy a Tiszát nemzetközi vízi úttá nyilvánítsak – közölte a szakember.

Papp Károly, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság főkapitány-helyettese elmondta, július közepén Szeged belvárosában úszóművet telepítenek, ahol a hajók kiköthetnek, és végre lehet hajtani a személyforgalom – schengeni előírásoknak megfelelő – ellenőrzését. – A határátkelőhely a vízi közlekedésre vonatkozó jogszabályoknak megfelelően reggel 7 és este 7 óra között működhet majd – tudatta az ezredes.

Kozák Péter, az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Ativizig) vezetője közölte, a teherforgalom ellenőrzése a szegedi medencés kikötőben történik. Az 1990-es évek elején épült kikötő 2,5 méteres merülésű hajók fogadására is alkalmas. A projekt részeként az Ativizig vásárolt egy a kikötő bejárati csatornájának kotrására alkalmas munkagépet, így a létesítmény fenntartása alacsonyabb költségekkel megoldható lesz.

– A Tisza alsó szakasza egészen Csongrádig folyamatosan használható a teherhajók számára, ezért a medencés kikötőnél meglévő vasúti iparvágány és a vízi szállítás összekapcsolásával komoly logisztikai lehetőségek nyílnak meg a térség számára – mondta az igazgató.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk!

Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút

Durvul a helyzet Szegeden, végveszélyben a 170 éves Tisza-parti MÁV-örökség

iho.hu   ·   2026.05.19. 14:30

Miután a múlt héten elbontották a Szegedi Tudományegyetem kezelésében álló, az 1850-es évek második felében épült MÁV-közraktárak kisebb, 120 méter hosszú épületét, az átgondolatlan lépés kedvezőtlen visszhangjára reagálva az egyetem vezetése már az új kormány közlekedési és beruházási miniszterével tárgyalna kérdésben.

Közút Autóbuszközlekedés

Négyen akarták, végül hárman indultak, de a MÁV-Csoport „nyert”, átmenetileg: eredménytelen a szegedi busztender

iho/közút   ·   2026.04.29. 12:00

Nyolc plusz két évre írta ki Szeged a helyi buszközlekedési szolgáltatásra a közbeszerzési eljárást, de minden pályázó jóval az előre meghatározott kereten felül vállalta volna. Két év múlva írják ki újra a tendert, addig marad a mostani szolgáltató a jelenleg is érvényes feltételekkel.