Ami szem-szájnak ingere

iho/vasút   ·   2012.10.08. 08:40
00

A 2012-es Temofeszt október 5-én, délután kettőkor dr. Márkus Imre, a Magyar Vasúttörténeti Park igazgatójának köszöntőjével kezdődött. A megnyitót követően került sor a közelmúltban elhunyt Károly Imre, az egyik legnagyobb magyar vasútmodell-építő, több szakkönyv írójának tiszteletére megrendezett emlékkiállítás megnyitására is.

Nagytotál a körfűtőházról<br>A képre kattintva fotógaléria nyíilk<br>(a képek szerzői: Kadocsa Gyula, Kemsei Zoltán, Prohászka Csaba)

A csarnok legnagyobb részét a majd negyed kilométer hosszúságú, H0 méretarányú modulelemekből összeépített pálya foglalta el. A hatalmas vonalon igazi vasútüzem működött, persze kicsiben. A szerelvények pontos menetrend szerint közlekedtek, akár a nagyvasúton, igaz, az időt modellidőben mérték a valós érték negyedének megfelelően. Megjelentek a hatvani Liszt Ferenc EC klub tagjai, TT méretarányú, legapróbb részleteiben is tökéletesen kidolgozott pályájukkal. Több keskeny nyomközű modul, N-es, Z-s asztalok mellett többek között magyar Lego-város, működő vasúttal, modellezők egyedi modelljeivel megtöltött vitrinek, csemegeként egy Rokal-gyűjtemény várta a látogatókat.

Dr. Márkus Imre megnyitója

A csarnokon kívül a révkomáromi modellezők utazó kiállításába lehetett betekinteni, de itt volt a kamaraerdei villamosnapról ismerős terepasztalos busz is. A MÁV Nosztalgia Kft. Retro bisztró kocsijában pedig az Utasellátó történetével foglalkozó kis kiállítást láthattuk. Kézi és gépi erejű járműben sem volt hiány: lehetett hajtányozni, lóvasutazni, és a 411,118 pályaszámú Trumanon a gőzmozdonyon utazást is kipróbálhatták – természetesen a kerti vasút is folyamatosan üzemelt.

A négypályás LGB-asztal, kellemesen döcögő, hangdekóderes vicinálisokkal

Kapcsolódó hírek