Antwerpeni anzix

Mózes Krisztián   ·   2011.07.23. 12:30
kiskep

Antwerpen-Centraal, Belgium egyik legnagyobb városának főpályaudvara 1905-ben épült, ekkor adta át II. Lipót belga király. Ami vasúti szempontból a különlegességét jelenti, az az, hogy a város közepén fekvő állomás 134 évnyi fejpályaudvari lét után vált átmenő pályaudvarrá, ugyanis ekkor készült el a HSL4-nek nevezett nagysebességű vasútvonal város alatt átmenő szakasza, amelynek köszönhetően a Brüsszel–Amszterdam viszonylatú Thalysok és Benelux IC-k is időigényes irányváltások, körüljárások és felesleges kerülők nélkül érinthetik Antwerpen pályaudvarát. Építészeti és statikai bravúr volt a pályaudvar alá még két emeletnyi vágányt beépíteni, a hozzájuk tartozó infrastruktúrával együtt, úgy, hogy eközben az állomás folyamatosan üzemelt, s az eredeti épületet is meghagyták.

Az impozáns épület fényképezése nem könnyű feladat, lévén, hogy a homlokzat északra néz, s képünk készítésének idején, 2009-ben felújítási munkálatokat is végeztek <br>(A szerző felvételei)

A pályaudvar legmagasabb pontja,a kupola külső csúcsa 75 méter magasan van. A csarnokból nézve is lenyűgöző látványt nyújt

Antwerpen környékén több dízelüzemű elővárosi jellegű vonal is található, ezek egyike a jó nevű Molba vezet

A felső szinten hat vágányt találhatunk, ezek egyikén áll a malacorrnak becézett 1975 és 1977 között beszerzett motorvonat

Ha befejeztük a nézelődést a felső szinten, tekintsünk le, balra láthatóak a tízes vágányok (a középső emeleten vannak) legalul pedig a húszasak

A középső szinten négy vágány van, Brüsszel Déli pályaudvarára indul ez a nyolcvanas évek elején beszerzett belga gyártású szerelvény

Ritka látvány a félúton pihenővel megtört mozgólépcső, amely a rövidke középső szakaszon mozgójárdává alakul át

A legalsó szint négy vágánya elsősorban az átmenő – mint amilyen a képen látható Brüsszel–Amszterdam viszonylatú Benelux IC – és az északról érkező vonatoké

Az egyik belföldi IC-viszonylat az Antwerpen–Charleroi, amelyen félóránként követik egymást az emeletes szerelvények

A 2009-es menetrend szerint Antwerpenbe egyszerre érkezett Párizs és Amszterdam felől is a Thalys, általában páros óra 30 perc körül. A képen egy első és egy második generációs szerelvény, mivel Belgiumban a vasútnál balra tarts van érvényben, ezért a hozzán közelebb eső, újabb vonat megy Amszterdamba, a távolabbi pedig a francia fővárosba

Kapcsolódó hírek