Áttörés: Airbusok a japán nemzeti légitársaságnak

iho   ·   2013.10.08. 08:45
cim

A Japan Airlines harmincegy Airbus A350-es megvásárlására és további huszonöt gép opciós lekötésére írt alá szerződést az európai gyártóval, ezzel pedig sikerült megtörni a Boeing sok évtizedes egyeduralmát az ázsiai szigetország nemzeti légitársaságánál. Ugyanakkor ez az első megrendelés Japánból a szélestörzsű 350-esre, amelynek prototípusa idén nyáron teljesítette szűzfelszállását, és 2014-ben várható az első gépek átadása az első megrendelőknek.

A JAL az XWB altípusain belül tizennyolc 350-900-ast és tizenhárom 350-1000-est vásárol, és reményei szerint az elsőket 2019-ben állítja szolgálatba. A JAL elnöke a gépek maximális kihasználását ígéri, és szavai szerint az európai típussal sikeresen kihasználhatók a japán főváros repülőtereinek slot-lehetőségei. A fejlett repülőgépek kínálta technológiai előnyök és a gazdaságos működtetés mellett az utaskiszolgálás új szintjét és a hálózat kiterjesztését is ígéri a légitársaság vezetője, Yoshiharu Ueki.

Japánban is repülnek Airbusok, ez a megrendelés a nemzeti légitársaságtól mégis áttörésnek számít<br>(fotógrafika: Airbus)

Az Airbus elnöke, Fabrice Bregier ugyancsak érthető elégedettséggel nyugtázta a szerződést, az üzlet virágzó jövőt jelez mind Japánnak, mind nekünk – fogalmazott az európai gyártó vezetője. A JAL-nak ebben a pillanatban a friss adatbázisok szerint száztizenhét Boeingje van, köztük számos 777-es, illetve az új, kompozit-építésű 787-es. A JAL ugyanakkor már a hetedik japán légitársaság, amely Airbusokat használ a flottájában, és a gyártó reményei szerint a következő öt év során az Airbus-utasszállítók száma megduplázódik a szigetországban. Már több mint száz A320-as repül japán cégeknél, elsősorban a low-cost szektorban, és van már hat példányra japán megrendelés a Skymark Airlines részéről a kétszintes óriásból, az A380-asból is.

A JAL a 350-est két változatában vásárolja meg

Ugyanakkor az Airbus hangsúlyozza annak jelentőségét is, hogy igen komoly ipari együttműködés is kiépült japán beszállítók és az európai gyártó között, tizenhét cég készít komponenseket a 380-ashoz és tizenkettő a 320-as, 330-as és 350-es gépcsaládhoz. Az első Airbus, amely mintegy három évtizeddel ezelőtt Japánban szolgálatba állt, egy A300-as volt, de annak külön jelentősége van, hogy végre sikerült a nemzeti légitársaságnak is eladni az Airbus gépeiből.

Az üzletkötés első kommentárjai rendszerint arra emlékeztetnek, hogy a JAL, és a közepes és szélestörzsű gépek tekintetében eddig egyeduralkodó Boeing között a 787-esek problémája rontotta el a kapcsolatokat, maga a konstrukció három évet késett, majd következett idén év elején a három-négy hónapos kiesés, amelynek előidézője épp a japán nemzeti légitársaság egyik gépén történt akkumulátor-égés volt januárban Bostonban.

Vajon mennyire játszott bele az Airbus sikerébe a Boeing 787-esek problémája? <br>(fotó: Boeing)

A JAL elnöke azonban cáfolta, hogy az Airbus-ügyletnek bármi köze is lenne a 787-esekkel kapcsolatos gondokkal, sokkal inkább magyarázta a megállapodást azzal, hogy a 350-esek várható gyártási és átadási üteme nagyon jól összehangolható a Japan Airlines flottafrissítési programjával. Ugyancsak említette a JAL-elnök a financiális feltételeket: a 350-eseket listaáron 950 milliárd jen (1900 milliárd forint) értékben vásárolják meg, azonban természetesen a valóságos, a két fél közötti megállapodás során kialakult ár illetve lehetséges árengedmény nem került nyilvánosságra.

A JAL-üzlet az amerikai értékelések szerint azért is kellemetlen hír a Boeingnak, mert az amerikai gyártó még inkább lemaradni látszik az idei megrendelési versenyben: októberig a Boeing csak 890, az Airbus viszont 1062 utasszállítóra gyűjtött rendelést ebben az évben. A Boeing számára a következő próbatétel a másik nagy japán vásárló, az ANA döntése lesz: a 787-esek kibocsátó légitársasága bejelentette, a kilencvenes évek elején vásárolt 777-esek lecserélésére a módosított, új verziójú 777X-ek mellett ez a cég is teljes értékű versenytársként számol az Airbus ajánlatával 350-esek szállítására.Vajon mennyire játszott bele az Airbus sikerébe a Boeing 787-esek problémája?

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek