Az Austrian a Tyroleanba menekül

TTG Hírlevél   ·   2012.06.04. 10:30
cim

Az Austrian Airlines vezetősége bejelentette, hogy a légitársaság jövőjének biztosítása érdekében, július 1-jétől légi közlekedési szolgáltatásait, repülési engedélyeit és jogosításait, illetve körülbelül 80 repülőgépét, valamint – a korábbinál rosszabb munkafeltételekkel – mintegy 2100 dolgozóját formálisan átcsoportosítja a Tyrolean Airways leányvállalatába.

A régi-új vállalat ügyvezető igazgatója július 1-jétől Gaudenz Ambühl lesz, miután elődje, Christian Fitz lemondott beosztásáról, míg a repülési igazgatóság irányítását Rolf Brand veszi át. A Tyrolean Airways központi bázisa Innsbruck Kranebitten repülőtéren működik, de az Austrian Airlines flottája továbbra is Bécs Schwechat repülőterét használja. Az intézkedés része az osztrák nemzeti fuvarozó 220 millió eurós költségcsökkentési programjának, bár annak végrehajtása, a magas összegű végkielégítések miatt, jelentős egyszeri kiadásokkal jár.

A Lufthansa tulajdonában lévő Austrian Airlines Jaan Albrecht vezérigazgató szerint a közelmúltig legalább 120-130 pilótával többet foglalkoztatott a szükségesnél, és közülük már többen fel is mondtak, mert nem fogadták el a munkáltató által ajánlott, a cég számára olcsóbb új bérezési és nyugdíjfizetési feltételeket.

A cégcsoporton belüli átszervezésnek nincs törvényes akadálya, és a vezetőség azt is elismerte, hogy a döntéssel elsődleges céljuk egy olcsóbb kollektív szerződés rákényszerítése az alkalmazottakra. Az évek óta veszteségesen működő Austrian Airlines – az utasforgalom 10 százalékos növekedése ellenére – az idei első negyedévben a magas üzemanyagárak és a tavaly bevezetett osztrák repülőjegyadó miatt drámai méretű, 67 millió eurós üzemi szintű veszteséget volt kénytelen elkönyvelni, ami 5 millió euróval haladja meg 2011 teljes veszteségét.

Iparági elemzők szerint a mostani osztrák tranzakció emlékeztet arra, amikor 2002-ben a megrendült financiális helyzetbe került Swissair először szintén a saját leányvállalatába, a Crossairbe „mentette ki” az anyacéget. Hasonló eljárást követett a belga Sabena és a Delta Air Transport, valamint később az Alitalia és a külön erre a célra létrehozott, CAI nevű cég. A cél minden esetben az addig felhalmozott, hatalmas adósságok – egy kétségtelenül ügyes pénzügyi technikával történő – eltüntetése volt, amit végül az Európai Unió sem kifogásolt.

Az Austrian jelenlegi keskenytörzsűflottáját 22 Airbus (319, 320, illetve 321-es) és 11 újgenerációs B-737-es (600-as, 700-as és 800-as) alkotja. Az interkontinentális vonalakon hat Boeing 767-es és négy 777-es repül. A Tyrolean 14 Bombardier Q-400-ast, 15 Fokker 100-ast és 9 Fokker 70-est használ.

Az Austrian Airlines (OS) vezetősége bejelentette, hogy a légitársaság jövőjének biztosítása érdekében, július 1-től légiközlekedési szolgáltatásait, repülési engedélyeit és jogosításait, illetve körülbelül 80 repülőgépét, valamint - a korábbinál rosszabb munkafeltételekkel – mintegy 2100 dolgozóját formálisan átcsoportosítja a Tyrolian Airways leányvállalatába. A régi-új vállalat ügyvezető igazgatója július 1-től Gaudenz Ambühl lesz, miután elődje, Christian Fitz lemondott beosztásáról, míg a repülési igazgatóság irányítását Rolf Brand veszi át. A Tyrolean Airways (VO) központi bázisa Innsbruck Kranebitten repülőtéren (INN) működik, de az Austrian Airlines flottája továbbra is Bécs Schwechat (VIE) repülőterét használja. Az intézkedés részét képezi az osztrák nemzeti fuvarozó 220 millió eurós költségcsökkentési programjának, bár annak végrehajtása a magas összegű végkielégítések miatt, jelentős egyszeri kiadásokkal jár. A Lufthansa tulajdonában lévő Austrian Airlines, Jaan Albrecht vezérigazgató szerint a közelmúltig legalább 120-130 pilótával többet foglalkoztatott a szükségesnél, s közülük már többen fel is mondtak, mert nem fogadták el a munkáltató által ajánlott, a cég számára olcsóbb új bérezési és nyugdíjfizetési feltételeket. A cégcsoporton belüli átszervezésnek nincs törvényes akadálya, és a vezetőség azt is elismerte, hogy a döntéssel elsődleges céljuk egy olcsóbb kollektív szerződés rákényszerítése az alkalmazottakra. Az évek óta veszteségesen működő Austrian Airlines – az utasforgalom 10%-os növekedés ellenére -, az idei első negyedévben a magas üzemanyagárak és a tavaly bevezetett osztrák repülőjegy-adó miatt drámai méretű, 67 millió eurós üzemi szintű veszteséget volt kénytelen elkönyvelni, ami 5 millió euróval haladja meg a 2011-es év teljes veszteségét. Iparági elemzők szerint a mostani osztrák tranzakció emlékeztet arra, amikor 2002-ben a megrendült financiális helyzetbe került Swissair először szintén a saját leányvállalatába, a Crossair-be „mentette ki” az anyacéget. Hasonló eljárást követett a belga Sabena és a Delta Air Transport, valamint később az Alitalia és a külön erre a célra létrehozott, CAI nevű cég. A cél minden esetben az addig felhalmozott, hatalmas adósságok - egy kétségtelenül ügyes pénzügyi technikával történő - eltüntetése volt, amit végül az Európai Unió sem kifogásolt.

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút

Elkészült a Koralmbahn!

iho/vasút   ·   2024.12.07. 18:00

Az ÖBB szerint a 127 kilométer hosszú vasútvonal készen áll az üzembe helyezési fázisra, már csak a futópróbák és a szakmai képzések vannak hátra a 2025 decemberére tervezett átadáshoz.