Az egyik legkorszerűbb tengeri termék Amerikából

MTI/iho   ·   2017.07.23. 11:15
gerald_ford_hadihajo0

Az amerikai elnök beszédében a világon páratlannak nevezte az amerikai katonai erőt, amely – mint fogalmazott – elnöksége minden napjával erősebbé és jobbá lesz. Kiemelte: ezt az erőt jelképezi az új repülőgép-hordozó is, hiszen ha megjelenik a láthatáron, az Egyesült Államok ellenségei „reszketni fognak”.

Trump érkezése. Ha a képre kattint, galéria nyílik, amelyben a hajót is meg tudja tekinteni (fotók: Daily Mail)

Az Egyesült Államok 38. elnökéről elnevezett Gerald R. Ford repülőgép-hordozó egy új hajóosztályt képvisel, vagyis az első új tervezésű hajó a több mint negyven éves Nimitz-osztály óta. Az amerikai haditengerészet szerint a 335 méter hosszú nukleáris meghajtású hajó a repülőgépek fedélzeti indítására szolgáló legkorszerűbb elektromágneses katapultrendszerrel van felszerelve, és egyéb elektronikai felszereltségében is túlszárnyalja elődjeit. Az új technológiák és az automatizálásnak köszönhetően 2628 tagú legénysége kisebb létszámú a korábbi repülőgép-hordozókénál.

Összesen több mint húsz új rendszerrel büszkélkedhet az amerikai haditengerészet új hajója. Sajtóértesülések szerint építési költségei hozzávetőleg 13 milliárd dollárt (3500 milliárd forint) emésztettek fel. Úgy tudni, további két ilyen típusú repülőgép-hordozó építését tervezik, egyiküket állítólag a meggyilkolt John F. Kennedy elnök nevét viseli majd.

A Gerald R. Ford most több éves próbán megy keresztül, első küldetése legkorábban 2020-ban esedékes.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek