Az elátkozott reptér: berlini nyitás csak 2018-ban?

iho   ·   2015.10.01. 08:45
cim8

Mint azt nemrég a Brandenburg International Airport (BER) nyilvánosságra hozta, ez alkalommal a terminálépület álmennyezetének átalakítása miatt kellett kiüríteni az épületet, mert kiderült, az álmennyezet veszélyes: a rajta elhelyezett ventilátorok túlsúlyosak, húsz mennyezeti panelt kell átvizsgálni vagy kicserélni, mielőtt a tetőn lévő füstelvezető rendszert véglegesen kiépítenék. Emiatt a hihetetlenül elhúzódó építkezés befejezése még tovább tolódik, tehát nem tartható a 2017 második félévére tervezett nyitás.

Augusztusban az az „apróság” fenyegette az építkezést, hogy csődbe ment a beruházó Imtech Deutschland. Akkor azonban még a létesítmény közleményben jelezte, hogy emiatt nem tolódik tovább az átadás.

2006, indul az építkezés, senki nem gondolta akkor, hogy legalább tizenegy évig tart

Az ATW online arra emlékeztet, az új berlini repülőtér beruházása, amely Schönefeld déli részén épül egy a meglévővel párhuzamos új pályával és egy hatalmas terminálépülettel, 2006 óta tart és eredetileg 2011 októberében kellett volna átadni a forgalomnak.

A Bloomberg nemrég hosszú cikkben foglalta össze az elátkozott reptér történetét. Már a 2006-os első kapavágás után különféle bonyodalmak késleltették a munkát, például bizonyos részeket át kellett tervezni, illetve elkészült egységeket átépíteni, hogy olyan speciális, több utashíddal felszerelt állóhelyeket is létesítsenek, amelyek a kétszintes A380-ast is fogadják majd.

A 2011-ről 2012-re halasztott nyitás előtt nem sokkal a repülőtér tűzvédelmi rendszerében találtak komoly problémákat, a próbaüzem során kiderült, hogy néhány ponton nem jelzett tüzet a berendezés, máshol jelzett, de rossz helyen, a riasztó és vezérlő hálózat vezetékei közvetlenül erősáramú kábelek mellett húzódtak, ami önmagában is tűzveszélyes, a füstelvezetés pedig egyáltalán nem működött. Érzékeltetésül, hogy mekkora hálózatról van szó: a reptéren 3000 tűzajtó, 65 ezer szórófej, 55 mérföldnyi kábel és füstelvezető csővezetékek labirintusa szolgálja a biztonságot, ezek működését kellene megbízható számítógép-vezérlésű rendszerré alakítani.

Szellemreptér, üres forgalmi előtér...

Ehelyett a tervezett ünnepélyes átadás előtt a reptériek kínjukban azt találták ki, hogy úgy lehetne a tűzvédelem hiányában mégis beindítani a forgalmat, ha a terminál különböző pontjain nyolcszáz(!) alkalmazottat helyeznének el mobiltelefonokkal felfegyverkezve, hogy ők jelezzék, ha füstöt látnak vagy szagolnak: a hatóság természetesen ezt az ötletet elvetette, nem adta meg az engedélyt az üzemeltetésre, a nagy nyitányt egyik napról a másikra le kellett fújni. Egyébként a tűzjelző alkalmazottak javaslata ahhoz az imázshoz sem passzolt igazán, amit az évi 27 milliós forgalomra szánt Berlin Brandenburg médiakampányának korábban a fókuszába helyeztek, vagyis hogy a BER Európa legmodernebb repülőtere lesz…

A sikertelen megnyitó után újabb és újabb hibák, hiányosságok kerültek elő és okoztak újabb csúszásokat. A ráfordítások összege pedig mostanra már lassan eléri a hatmilliárd dollárt.

Az északi oldal sem nyílhat meg külön

A reptér mostani vezetése szerint az elmúlt években összesen 150 ezer(!) hibát derítettek fel a tervezésben, a kivitelezésben. Például az automata füstérzékelő és tűzoltó rendszer hiányosságai mellett le kell cserélni a terminál teljes kommunikációs rendszerét. Közben hatalmas harc zajlott a beruházó és a reptérkezelő között is, az ügyben, ki kit csapott be, amikor átadhatónak minősítették a terminált, ki miért felelős a kudarcban. Ebben a háborúban aztán sűrűn hulltak a fejek, a beruházó és a reptérkezelő eredeti vezetői sem maradtak a helyükön.

A beruházás egy időre a német közlekedési iparág nagy figurája, a Deutsche Bahn és az Air Berlin egykori vezetője, Hartmut Mehdorn kezébe került, aki azzal akarta megmutatni az új korszak kezdetét, hogy újraindíttatta az épület előtti szépséges szökőkutat. Ami működött is, viszont egy számítógépes hiba miatt ugyanakkor nem tudták lekapcsolni a terminál megvilágítását, rávilágítva, a dolgok mennyire kuszák Berlin Brandenburg esetében. Mehdornnak az volt az elképzelése, hogy az épület többi részétől szeparáltan nyissák meg csak az északi oldal utashídjait és állóhelyeit, illetve a hozzájuk tartozó terminálrészt, de az igazgatótanács ebbe nem ment bele, és a hatóságoknak sem tetszett az ötlet. Végül tavaly Mehdorn is távozott.

Gyorsvasút húszpercenként Berlin központjába – ha majd működik a terminál

A terminálon az elhúzódó műszaki munkák mellett 16 millió euróba kerül havonta az állagmegóvás, fenntartás. (És még nem tudni, mennyibe kerül majd a leginkább érintett légitársaságok, az Air Berlin és a Lufthansa kártérítési igénye.) Mindennek csak töredékét hozza be az a bevétel, amihez úgy jut a BER, hogy a hatalmas és látszólag kész terminálépületben turistacsoportok tehetnek fizetős sétát, élvezve a szellemrepülőtér különös hangulatát.

A Bloomberg újságírója idézi az ügyet vizsgáló parlamenti bizottság egyik tagját: Martin Delius szerint a reptér szépen tervezett, a koncepció kiváló, a terminál áttekinthető, könnyen navigálható, igazán remek repülőtér lesz, amely sok ember számára lesz kellemes élmény – ha felépül valaha is.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek