Az eltévedt gép felszállt, a pilóták a földön maradnak

iho   ·   2014.01.14. 14:30
sw5cim

Mint beszámoltunk róla, a 737-700-as vasárnap este mintegy hat mérföldre a menetrend szerinti célállomásától, Branson repülőteréről, egy kisgépes, GA-repülőtéren, a M. Graham Clark Downtown, más néven a Taney County Airport rövid, valamivel több mint 1100 méteres pályáján ért földet.

Az azóta közreadott beszámolók egyike azt is említi, hogy a kabinszemélyzet valamelyik tagja még a földet érés pillanataiban is így köszöntötte az utasokat: „Üdvözöljük Önöket Branson repülőterén”, megállás után viszont a pilóták egyike közölte: „Sajnáljuk, de rossz repülőtéren vagyunk”.

A reptér a Google Earth műholdfelvételén

A gép a rövid pályán csak igen intenzív fékezéssel tudott a túlsó küszöbön megállni, ha túlfut, annak komolyabb következményei lettek volna, mert a küszöbhöz meglehetősen közel húzódik a 65-ös főút töltése.

A gép 124 utasát és poggyászukat buszokkal szállították át Bransonba, ahová a légitársaság egy másik 737-est rendelt, hogy azokat, akiknek a következő desztinációig szólt a jegyük, a lehető leggyorsabban eljuttassa úticéljukhoz. A Southwest az okozott kellemetlenségekért kárpótlásul visszatéríti az utasoknak a jegy árát.

Hétfő délután pedig az immár üres gép sikeresen felszállt a rövid pályáról, Oklahomába, Tulsába repült, ott tankolták fel, és onnan állt vissza a forgalomba. Feltehetően a gépben lévő üzemanyag nagy részét is leszívták annak érdekében, hogy a 737-es gond nélkül startolhasson.

A könnyű 737-es „kényszerfelszállása” ennek megfelelően meglehetősen látványosra sikerült, bőven volt nézője is. Az üres gép igen gyorsan és meredeken emelkedett el a betonról.

A pilóták azonban, akik erre a reptérre juttatták a 737-est, legalábbis egy ideig nem repülhetnek: a légitársaság letiltotta őket, amíg a közlekedésbiztonsági testület vizsgálata zajlik. Az NTSB jelezte, hogy a gép adatrögzítőjét és a kabin hangrögzítőjét elemzésre Washingtonba szállították. A pilóták meghallgatására még ezen a héten sor kerül. A kapitány 15, az első tiszt 13 éve repül a légitársaságnál, a nevüket nem hozták nyilvánosságra.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek