Az M85 alagútpárjának északi járatában befejeződött a fejtés

iho/közút   ·   2023.02.12. 14:40
00_m85_alagut

Több mint másfél éves munka után a Bécsi-dombi alagútpár északi járatában is befejeződött a fejtés Sopronnál, a déli járat elkészülte után mintegy fél évvel.

A Bécsi-domb alatt átvezető 780 méter hosszú alagútpárt az M85-ös autóút Fertőrákos csomópont és az országhatár közötti szakaszának részeként, a 90. kilométernél alakították ki. Az alagút bányászati technológiával, alagutas kotró alkalmazásával épült, 24 órás munkavégzéssel.

A munkálatok 2020 novemberében indultak a déli alagút fejtésével, amelyben naponta átlagosan 1,3 métert haladtak előre. Az északi járatban 2021 májusában indították a munkálatokat, ott a keményebb kőzetek miatt az előrehaladás mértéke naponta átlagosan egy méter volt.

Az északi alagútnál tavaly augusztus 6-án elkezdődött a nyugati portál irányából is az alagútfejtés, így onnantól a járat mindkét vége felől folytak a fejtési munkálatok. Az északi alagút áttörése a nyugati oldal 595-ös méternél lévő alagútszelvényében történt meg, ezzel az alagútpár fejtése véget ért.

A folytatásban több technológiai fázisban építik meg a 35 centiméter vastagságú végleges vasbeton szerkezetet. A szakaszt várhatóan jövő év végén helyezik forgalomba.

A kivitelezés értéke nettó 47,7 milliárd forint, az építést az SSD Konzorcium – Dömper Kft., Subterra – Raab Kft. és Pannon-Doprastav Kft. – végzi.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek