Baleset orosz módra

iho   ·   2013.07.30. 16:30
cim

Egészen elképesztő tények derültek ki egy tavalyi repülőbaleset nyomán: a három emberéletet követelő helikopter-zuhanás előzményeként a szerkezet tulajdonosa és a másik két fedélzeten lévő személy szinte minden szabálytalanságot elkövetett, amit az adott helyzetben el lehetett követni.

A baleset 2012. decemberében történt, a Moszkvától északra fekvő Szolnyecsnogorszk körzetében, ahol a gép egy erdőbe esett, roncsait csak a baleset után négy nappal taláták meg. Az Államközi Légügyi Bizottság, a MAK vizsgálata szerint  a gép, a világszerte elterjedt és népszerű, négyszemélyes, dugattyús forgószárnyas Robinson R-44-es egy példánya, repülés közben elakadt a fákban, és úgy zuhant a földre.

A MAK vizsgálata szerint a gép pilótája súlyosan alkoholos állapotban volt, mililiterenként 0,9 ezrelékes alkoholszinttel, igaz, az utasai még ennél is részegebbek voltak, az ő alkoholszintjük 1,6 illetve 2,2 volt.

Egy másik orosz lajstromjelű R-44-es <br>(fotók: Life News)

Hogy még súlyosabb legyen a dolog, a pilóta ülésében nem a pilóta ült, hanem az egyik még sokkal részegebb utas, ő vezette a helikoptert. A mellette lévő ülésből a kormány elérhető, de az oldalkormány szerepét betöltő, a farokrotort vezérlő pedálok viszont nem.

Ugyanakkor nemhogy a gépet vezető utasnak nem volt szakszolgálati engedélye, de magának a pilótának sem volt jogosultsága éjszaka vagy bonyolult időjárási körülmények között vezetni a helikoptert. Ehhez képest a baleset idején a látótávolság 2,2-4 kilométerre, a felhőalap 100-300 méterre csökkent, miközben esett a hó.

Az eltűnt, mjd napokkal későpbb megtalált helikopter roncsai

De még nincs vége a vizsgálat által feltárt furcsa tényeknek: a pilóta a szakszolgálati engedélyét illegálisan szerezte, miután meghamisította a hozzá szükséges orvosi igazolást.

A gépnek ugyancsak nem volt légialkalmassági engedélye, a lajstromjelét pedig átragasztották. A pilótának nem volt jogosultsága a gép műszaki felkészítésére és ellenőrzésére.

Ennek ellenére az egyetlen, ami amúgy rendben volt, az maga a helikopter: a MAK vizsgálói semmiféle jelét nem találták annak, hogy a Robinsonnak bármiféle technikai problémája lett volna.

Kapcsolódó hírek