Barna Zsoltot választották a Waberer's elnökének

iho.hu   ·   2023.04.28. 19:00

A társaság eddigi vezérigazgatója elnök-vezérigazgatóként folytatja munkáját, és továbbra is betölti a csoport leányvállalata, a WSZL Kft. ügyvezető igazgatói posztját.

A közlekedésmérnöki és közgazdász diplomát szerzett Barna Zsolt pályáját 1996-ban az akkor még a Waberer's kötelékébe tartozó Volán Tefunál kezdte, és azóta is a csoportnál dolgozik különböző vezetői pozíciókban. A WSZL Kft. ügyvezető igazgatója 2008 óta, vezetése alatt a társaság éves árbevétele hétmilliárd forintról 50 milliárd forint fölé nőtt.

A Waberer's International Nyrt. vezérigazgatói tisztségét 2021 szeptemberétől tölti be. A vállalat nagyon erős évet zárt 2022-ben, 2017-es tőzsdei bevezetése óta a legmagasabb EBIT eredményét és EBIT margin szintjét érte el, miután 14,1 százalékkal bővülő árbevétellel zárta az évet. A tőzsde prémium kategóriájában jegyzett vállalat 675,9 millió eurós árbevétel mellett 33,3 millió eurós EBIT-et ért el, ennek alapján a társaság közgyűlése részvényenként 100 forintos osztalék kifizetéséről határozott.

A Waberer's International Nyrt. részvénye csütörtökön 1900 forinton zárt, az elmúlt egy évben a legmagasabb árfolyama 2310, a legalacsonyabb 1735 forint volt.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek