Bécs válasza bűnözés visszaszorítására: „lekapcsolják” a wifit a Westbahnhofon

MTI/iho   ·   2017.01.21. 18:45
westbahnhof0

Annyira szép a távirati iroda „fogalmazása”, hogy muszáj szó szerint közölnünk:

„Az ÖBB többek között korlátozza az ingyenes wifi szolgáltatást, tekintettel arra, hogy a fiatalok csoportjai (kiemelés tőlünk – a szerk.) csak azért voltak a pályaudvar közelében, hogy internetezzenek. Roman Hahslinger szóvivő egyelőre azt közölte, hogy az ingyenes internetszolgáltatást lekapcsolták. Elmondta: az internet-hozzáférés korlátozása csupán része a számos tervezett intézkedésnek. Tervezik a dolgozók létszámának emelését, és »bizonyos építési jellegű munkálatokat« is.

Médiainformációk szerint a jövő hét végétől csak naponta tizenöt percig lehet majd használni a pályaudvar által biztosított ingyenes internetet, azonban a társaság szóvivője ezt nem erősítette meg. Ausztriában harminchárom pályaudvar biztosít ingyenes internet-hozzáférést. Az ÖBB szóvivőjének tájékoztatása szerint más pályaudvarokon nem terveznek hasonló korlátozást.

Maradjunk annyiban, 2017-ben legalábbis „furcsa”, hogy a wifi lekapcsolásától remélik a Westbahnhof „megtisztulását” (forrás: Wikipédia/Sven Gross-Selbeck)

A rendőrség közlése szerint decemberben számos rendbontás történt a Westbahnhofon, elsősorban fiatal afgánok gyűltek össze, alkoholizáltak a pályaudvaron, és használták az ingyenes internetet. A késői órákban gyakran sor került összetűzésekre is, hangoskodás miatt több panasz érkezett a rendőrséghez. December végén több mint húsz afgán és csecsen fiatal verekedett össze, az összetűzés során szúrófegyverek is előkerültek. A rendőrség tizennégy embert állított elő.

Jelenleg a Westbahnhofon naponta mintegy negyven civil- és egyenruhás rendőr teljesít szolgálatot, legfőképp az esti órákban. A pályaudvar és a vonatok biztonságának garantálása érdekében az ÖBB 425 új munkatársat vesz fel 2018-ig. A bécsi főpályaudvaron dolgozó biztonságiak már december óta testre szerelhető kamerával látják el szolgálatukat, idén nyártól a vonaton szolgálatot teljesítők is megkapják ezeket a készülékeket. Az osztrák közlekedési minisztérium 1,3 millió eurót szán a jobb világítás, a kamerák és a riasztóberendezések felszerelésére.

Paul Eidenbergernek, a bécsi rendőrség szóvivőjének közlése szerint elsősorban szociális, nem pedig rendőrségi ügyről van szó. – A rendőrség csak a tüneteket tudja kezelni, azonban a dolgok gyökere az integrációban rejlik – mondta a szóvivő.

A Neustart mediációs és pártfogó szolgálat vezetője, Nikolaus Tsekas szerint olyan fiatalok egy csoportjáról van szó, akiknek nincs jövőképük, mert nem kaptak menedékjogot, vagy a kérelmi eljárásuk sokáig tart, és nem is lehet őket visszatoloncolni. – Sem arra nincs lehetőségük, hogy az idejüket értelmesen eltöltsék, sem arra, hogy itt éljenek – mondta.

Andrea Jäger, Bécs közbiztonságért felelős tanácsosa szerint nem csak a menekülthullámmal Ausztriába érkező fiatalok az érintettek. Indoklása szerint a pályaudvarok mindig közkedvelt helyei a hajléktalanoknak, a szenvedélybetegeknek és az alkoholistáknak, mivel igen jól kiépített infrastruktúrát kínálnak. Arról is beszélt, hogy az utóbbi tíz évben visszaszorult a bécsi köztereken tartózkodó szenvedélybetegek száma.

2015 decemberétől a nemzetközi vonatforgalom a Westbahnhof helyett a bécsi főpályaudvaron, a Hauptbahnhofon halad át. Azóta a Westbahnhofról regionális vonatjáratok közlekednek.”

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek