Bejegyezték a Kemecse Ipari Park Kft.-t

iho/vasút   ·   2020.11.27. 20:40
rch_tehervonat01

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium és a MÁV-REC Kft. mint a CELIZ-konzorciumvezetője megállapodásának megfelelően megkezdte munkáját a Záhony Logisztikai és Ipari övezet konzorcium. A napokban bejegyezték a magyar–kínai tulajdonú Kemecse Ipari Park Kft.-t, amely egyedülálló környezetet és támogatás biztosít a befektetők számára, ezáltal segíti a külföldi vállalkozások bevonzását és a záhonyi térség fejlesztését.

A záhonyi térség felvirágoztatása gazdaságstratégiai jelentőségű lépés, amely hozzájárul ahhoz, hogy Magyarország Európa kapuja, vagyis az Ázsia és Európa közötti teherforgalom kulcspontja legyen, így Északkelet-Magyarország a térség logisztikai központjává emelkedjen. A koronavírus-járvány még inkább felértékelte a beruházás jelentőségét, hiszen az átrendeződő nemzetközi versenyben lehetőségünk van kanyarban előzni.

A minisztérium és a konzorcium együttműködésének célja a záhonyi térség – kiemelten a vasúti határátkelőhely – rehabilitációja és ezzel összhangban a térség fejlesztésére irányuló logisztikai és ipari beruházások létrejöttének támogatása. Emellett kiemelt célkitűzés olyan külföldi befektetők bevonzása, akik tőkét és tudást hoznak a térségbe, hozzájárulva ezzel a régió felzárkózásához, munkahelyteremtő és megtartó képességének növekedéséhez.

A konzorcium munkájának eredményeként bejegyezték a Kemecse Ipari Park Kft.-t, amelyben a kemecsei önkormányzat mellett a kínai tulajdonú Sino-Hungary Kft. a többségi tulajdonos. A Kemecsei Ipari Park Kft. a rendelkezésre álló területnek és logisztikai potenciáljának köszönhetően kiemelt lehetőséget, egyedülálló környezetet és támogatást biztosít a kínai cégeknek, megnyitva és zökkenőmentessé téve az utat a vállalkozások magyarországi beruházásainak megvalósításához. A cég feladata többek között a Kemecse mellett található száz hektáros terület fejlesztése. A hazai forrásból megvalósuló infrastruktúrafejlesztés a járvány ellenére is folyamatos, jelenleg a közúti elérhetőség és a vasúti átjáró építése zajlik.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek