Bevonják a szemétszállításba a Tesla Semit

iho   ·   2018.01.19. 16:15
tesla-semi-kislidcab-interior

Több mint ötszáz előrendelés érkezett eddig amerikai nagyvállalatoktól a Semi Tesla elektromos kamionra, ötven, száz, százhuszonöt példányos tételben. Mindeközben decemberben az európai cégeknek is megnyílt a rendelés lehetősége – jelentette be a cég internetes oldalán. A norvég élelmiszer-ellátó vállalat, az Asko, és a kontinens egyik legnagyobb szállítmányozó cége, a Girteka Logistics egyaránt leadta rendelését. Az első állami megrendelő Európából a Posten Norge, azaz a Norvég Posta, amely bejelentette korábban, hogy 2025-re száz százalékban kibocsátásmentes lesz a posta által használt járműflotta. 2016-ban a Norvég Posta százharminc Scania teherautót vásárolt, amelyek alternatív üzemanyaggal is működnek.

A Semi Teslák 2019 végén érkeznek meg a Bee’ah flottájába

Ahogyan arról beszámoltunk, novemberben mutatta be Elon Musk, az elektromos járművek gyártásában élen járó Tesla vezérigazgatója a Semit, amely pótkocsi nélkül öt, maximális terhelhetőség mellett (36 tonna) pedig húsz másodperc alatt éri el a 60 mérföld/órás (96 kilométer/óra) sebességet, köszönhetően a hátsó tengelyekbe épített négy önálló villanymotornak. Ezek előre beprogramozottan védik a járművet a bebicskázás ellen. A hajtásláncra egymillió mérföldes garanciát vállal a Tesla, emellett pedig Musk ígéri, hogy a regeneratív fékezés miatt szinte sosem kell majd fékeket cserélni a Semin.

A kamionnak még a legjelentősebb Tesla szakértői oldalak is átlagosan maximum 400 kilométeres hatótávot mertek jósolni. A bemutatón aztán kiderült: 36 tonnányi rakomány mellett is 800 kilométer a Semi hatótávolsága. A kamionokhoz érkezik a Tesla Megacharger hálózata: 30 perc alatt 640 kilométer megtételére elegendő áramot juttatnak az akkukba.

A Semi maximális terhelhetőség mellett (36 tonna) húsz másodperc alatt éri el a kilencvenhat kilométer per órás sebességet. (fotó: tesla.com)

A Semire a Közel-Keletről is leadták az első előmegrendeléseket: a Bee’ah ötven villanykamiont vásárol a 2019 végén gyártott kamionokból. Az Egyesült Arab Emírségek székhelyű Bee’ah környezetmenedzsmenttel foglalkozik, s az Abu Dhabiban megrendezésre kerülő World Future Energy Summit energetikai csúcstalálkozón jelentette be az előrendelést. A cég elkötelezett a fenntartható jövő iránt, s az ötven kamion rendeltetése az lesz, hogy a régió hulladékszállítását biztosítja. A Semik az első zéró kibocsátású járművek lesznek a Bee’ah flottájában, bár a társaság közel ezer járműve mind alternatív üzemanyagú, így sűrített földgáz vagy biodízel hajtásúak.

A társaság a UAE Vision 2021 National Agenda elnevezésű nemzeti fejlesztési program célkitűzéseit követi, amelyet az ország kormánya 2010-ben indított el, és amelynek célja a környezet hosszú távú fenntarthatósága.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek