BFK: építsük át a 71-es vasútvonalat!

MTI/iho   ·   2021.07.22. 15:00
00_71-es_atepitese

Megkezdődik a Budapestet Veresegyház érintésével Váccal összekötő, 39 kilométer hosszú vasútvonal felújításának tervezése a Főmterv Mérnöki Tervező Zrt. társasággal megkötött szerződés alapján.

A tervezési díj 3 milliárd 130 millió forint, amit európai uniós források felhasználásával a kormány biztosított a BFK és a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. konzorciumának. A korszerűsítéssel jelentősen nő a vonal kapacitása, helyenként második vágány épül, emelkedik a sebesség és megújulnak az állomások. A tervező feladata döntés-előkészítő és megvalósíthatósági tanulmány készítése, a környezetvédelmi engedély megszerzése, emellett az engedélyezési terv, a kiviteli terv és a kapcsolódó tenderdokumentáció elkészítése, a jogerős építési engedélyek beszerzése.

Vitézy Dávid, a BFK vezérigazgatója a BFK közleményében arról ír: modellezésük alapján a felújítást követően a veresegyházi vonalon az eddigiekhez képest háromszorosára nőhet az utasszám. Ez szerinte az északi agglomerációból jelenleg érkező autók tízezreitől kímélheti meg a fővárost és teheti kényelmesebbé az ingázást.

(fotó, térkép: BFK)

A közleményben arra is kitértek: Budapest közlekedési problémái leginkább abból adódnak, hogy az agglomerációs zóna népessége az elmúlt másfél évtizedben jelentősen megnőtt, és az ott lakók színvonalas közösségi közlekedés hiányában zömmel autóval járnak a fővárosba. Jelenleg három ingázóból kettő személygépkocsival érkezik a fővárosba, miközben Budapesten belül ez az arány nagyjából fordított, vagyis tízből hat ember a közösségi közlekedést veszi igénybe.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek