Bliccelők és kalauzok

Évi 200 millió font veszteséget okoznak a vasútnak a jegy nélkül utazók a szigetországban. A szigorú beléptetési és ellenőrzési rendszerek ellenére rengetegen gondolják úgy, hogy a menetdíj kifizetése sokkal inkább lehetőség, mint kötelesség. Ha rajtakapják őket, a büntetés húsz font (egy angol font a Magyar Nemzeti Bank 2011. szeptember 23-i árfolyama szerint 329,65 forintnak felel meg). Ez nagyjából ugyanannyi, mint egy London–Birmingham menetjegy ára.

Ugyanezt a büntetést kell kifizetniük azoknak is, akik egy adott zónán belül (tehát azonos árkategóriában), de nem a megfelelő állomásra váltottak menetjegyet. A megfelelő jegy ára egyetlen pennyvel sem tér el a megváltott jegytől, a vonal is egyezik, a különbség azonban az utasforgalmi adatokban mutatkozik meg, ami az adott állomások üzemeltetése szempontjából fontos. Mindazonáltal az ilyen gyakorlat könnyen a bliccelési hajlandóság fokozásához vezethet, kialakulhat egy olyan nézőpont, mely szerint „ha akkor is megbüntetnek, mikor van jegyem, akkor egyáltalán minek vegyek jegyet?”

Azok az utasok, akik önhibájukon kívül egyáltalán nem tudnak jegyet venni, valamennyire védve vannak a jogtalan büntetés ellen, többek között azzal is, hogy a vonatok személyzetét folyamatosan tájékoztatják a meghibásodott jegykiadó automatákról. Ugyanakkor a tisztességesen fizető utasoknak meglehetősen bosszantó, hogy a nem fizető utastársak fontmilliókat vonnak el a vasúttól – ez az összeg komoly fejlesztésekre is lehetőséget adhatna. A szolgáltatók szövetsége közzétett egy kiadványt, amely a legvadabb kifogásokat tartalmazza, miért is nem vett az utas jegyet. Volt közte, aki a királynőre hivatkozott, de akadt olyan is, aki zimbabwei, inkognitóban utazó kémnek adta ki magát.

A bliccelők kreativitása nem ismer határt, a szolgáltatók feladata mindenhol az, hogy a megfelelő szigort úgy alkalmazzák – adott esetben rugalmasan –, hogy a becsületes, jóhiszemű utasok ennek ne lássák kárát.