Boldog óra Csepelen

Vörös Attila   ·   2020.11.14. 18:00
13159_T20V8732_201111_

Egy óra alatt négy konténervonatot mozgattak meg a Mahart Container Center és Soroksári út rendező között.

Szerdán a váztörött Csepel kerékpárom pótlására egy barátomhoz tartottam Csepelre, aki épp a napokban hirdette meg régi acélvázas bringáját a neten. A biznisz összehozását kissé lassította a kolléga munkája (home office, de folyamatos meetingekkel súlyosbítva), így amikor már Csepelen jártam, kért még egy jó órát. Gyorsan leszálltam a HÉV-ről a Szabadkikötőnél...

Még mielőtt benézhettem volna a megállóból, már hallatszott a klasszik Bobó csörömpölése. Ez vagy most csinál valamit, vagy most fejezi be, vagy készül valamire. Utóbbi tűnt valószínűnek, mivel egy teljes konténervonat élén állt az A25 007-es gép, miközben az MCC mindkét vágányán is állt már egy-egy rakodás alatt levő vonat. A Bobó mögött takarásban a REC-es Kocúr is ott figyelt, de ebből a szögből nem volt kivehető, mi a terv vele.

Kilátás a HÉV-megállóból (képek: Vörös Attila)

Gyorsan kisétáltam a Corvin-csomóponthoz, messzebb nem mertem, mert bármikor megindulhat a Bobó. És így is lett, pár perc múlva szólt a kürt, és kidugta zöld orrát a HÉV hídja alatt. A meglepetés akkor ért, amikor a bobós teher nyomában a Kocúr is megjelent, ez szintén egy konténervonattal jött, bár az első néhány kocsija üres volt, így nem ítéltem fotogénnek.

Az A25 007-es Bobó az első konténervonattal

Annak reményében, hogy a MÁV-REC gépeinek visszafele is lesz biznisze, elsétáltam a Gubacsi-híd felé. A Bobó hamar megjelent, vonatot ilyen gyorsan nem szoktak összeszedni, és valóban: gépmenet volt vissza a kikötőbe. A Kocúrt vártam ezután, de csak nem jött. Az idő telt, és még jó, hogy résen voltam, mert a Bobó a terminál felől egy újabb szerelvénnyel jelent meg. Ez volt fél órán belül a harmadik konténervonat a kikötő felől!

Lelkesedésem nem csökkent, mert a két gép többféleképpen is visszatérhetett Soroksári út rendezőből. Azt, hogy vonat nélkül, kizártam, hiszen akkor már a Kocúr is rég eljöhetett volna. Talán csak várta, hogy legyen hely a vonatának a terminálon. A legvalószínűbb az volt, hogy a Kocúr húzza majd a konténerest, a Bobó pedig kapcsolt tolóként szolgál, mivel az MCC vágányára úgyis be kell majd tolni a szerelvényt. Amikor a tolatómozdony a kikötőben az érkező konténervonat végére áll, akkor szokták levenni az éléről az addigi vonógépet – nagyon ritkán megy le két mozdony is Soroksári út rendezőbe vonatért.

Így is történt, nemsokára megjelent a Kocúr sárga orra, a vonat végén pedig ott utazott a Bobó is.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek