Bordó-bézs 103-as, szürkecsíkos MÁV-háló, Corail-kocsik, mi az?

Miután néhány napja megtekintettük az - egyéni ízléstől függően – vagy nagyon trendinek, vagy – a hetvenes–nyolcvanas évek gyorsvonati romantikájához képest – kétségbeejtően egysíkúnak és unalmasnak tűnő ČD-Vectron és MÁV-startos CAF-kocsi többé-kevésbé tervezett együttállását a drezdai főpályaudvaron, közkívánatra teszünk egy nem is annyira a régmúltba nyúló kirándulást a nemzetközi vonatok gyakran nagyon meghökkentően tarka világába.

Két szálon indulunk el, az egyik szál a low-cost légitársaságok szinte teljes hiányának időszaka. A kolléganő még nem érvelhet azzal, hogy azért utazik hétvégére Barcelonába az ismerőséhez, mert olcsóbb, mint hazautazni Encsre a szülőkhöz. Éppen ellenkezőleg, a szocialista táboron belül elképesztően olcsók a nemzetközi vonatjegyek, tehát az encsi utazás szinte fillérekből megtehető – egyetlen feltétele, hogy Budapesttől Kassáig kell kérni a jegyet. Saját emlékek alapján 1990 tavaszán a Bukarestbe szóló első osztályú oda-vissza jegy hétszáz forintba került, eközben a felsőoktatásban egy bizonyos tanulmányi átlag felett automatikusan járó havi ösztöndíj 3000 forint körül volt.

Így tehát a nem egyéni motorizált, kontinentális nemzetközi közlekedés törvényszerűen a síneken bonyolódott, ehhez a nemzetközi viszonylatok széles palettája állt rendelkezésre. Vonatok, vagy közvetlen kocsik gurultak Párizstól Leningrádig, Malmőtől Belgrádig.

Eközben a nemzeti vasúttársaságok kisebb és nagyobb erőfeszítéseket tettek járműflottájuk legalább színezésbeli egységesítésére, volt ahol ez már a corporate identity címszava alatt ment, máshol egyféle festéket lehetett kapni és kész, megint máshol továbbélt az egészséges hagyomány, miszerint valahol a fekete és a zöld között van az a színvilág, amely a gépolaj és a kőszénfüst által jellemezhető vasúti világban legtovább megtartja árnyalatát. Kis oldalági kitérőt jelentenek a Deutsche Reichsbahn-nál feltűnő Mitropa háló- és étkezőkocsik, amelyek feltűnő színezése egyértelműen a korábbi DSG (Deutsche Schlafwagen und Speisewagen Gesellschaft) arculatából vezethető le.

Környezetünkben a legnagyobb erőfeszítést a Bundesbahn tette, a hetvenes évek elejétől napjainkig folyamatos az arculatváltási próbálkozás, a türkiz–bézs, a bordó–bézs, a pop-színezés, a „neurot”, végül napjaink letisztultnak igen, de érdekesnek egyáltalán nem nevezhető vörös–fehér színezéséig terjed a skála.

Mindezekből már előre látható, miféle hatalmas kavalkád keletkezhetett a hosszú nemzetközi viszonylatoknál, ahol minden érintett vasúttársaság beleadta a vonatokba a saját arculatát. Magyarországon természetesen az 1-es és a 70-es vonalak vontak a legjobban érintettek, és talán Szob és Budapest körül fordultak meg a legszínesebb vonatok, értelemszerűen a viszonylagos szegénységnek és a járműgazdálkodási problémáknak is betudhatóan. Jött itt minden egy vonatban, különösen az arculati átállási időszakokban szemet gyönyörködtetően. A dömösi-szoros kulisszája előtt képzeljünk el mondjuk egy olajzöld DR és ČSD-garnitúrát, Mitropa-hálókocsival Berlinből, kék, bordásoldalú ČSD-hálókocsival Prágából, az olajzöld Reichsbahn-arculatot oldjuk fel mondjuk egy-egy Stadteexpressekből beforgatott narancs-krém és zöld-krém színezésű ülőkocsival, és ha nagyon nagy a nyári tumultus, akkor mindehhez jöhet egy világoszöld belföldi Halbertstadti, amelynek piros műbőrülésén kész élvezet lehetett végigülni az éjszakát Drezdától Brünnig. Közben többszöri mozdonyváltás, sötétbordó Ludmillától a kék Sziliig szóhoz jut itt minden.

Ugyanez természetesen igaz volt minden érintett országra, a hajdani Bajorországban ugyanígy ujjonghattak a vasútfotósok, amint az ápolt legelők között végigsiklott egy még bordó-bézs színezésű 103-as (hogy szürke csík volt-e az alján, vagy a bordó teljesen lefutott, ez most felesleges finomkodás), mögötte az obligát széntüzeléses MÁV-hálókocsi, azután pedig az SNCF Corail-kocsijai.

Az Eurofima narancs–törtfehér arculata kezdetben még színesítette az összképet, de az így festett járművek számának növekedése már egyértelműen az egységesedés irányába hatott. Hogy ma hol tartunk, az rálátás nélkül nem igazán ítélhetjük meg, de a ma készült fényképek harminc év után valószínűleg ugyanolyan érdekesek lesznek, mint az a néhány, melyekkel most – a teljesség igénye nélkül – olvasóinkat igyekszünk elgyönyöríteni.

* * *