Borivóknak való
Sok embernek van valami hobbija. Például Balassi Bálint költött, én meg modellezek. Persze nem akarom magamat vele összehasonlítani, de hát akkor mi is a közös bennünk? Például a bor mindkettőnket megihletett. Ő bordalt írt, én meg borhordós kocsit csináltam.
Felmerül az olvasóban a kérdés, mi a búbánatnak csináltam ilyet, amikor a Schicht és utódja a Sachsenmodelle is megalkotta az Ru 505-ös sorozat több darabját (505198, 505155, 505072, 505080). Ennek igen prózai oka van. Tavaly októberben egy modellezőtárs befejezte a H0-ban való modellezést, és az alapanyagait eladta, amelyeket megvettem. Közöttük volt pár többé-kevésbé hiányos Schicht tartály- és borszállító kocsi – alkatrészekre szedve. Ezekből először sikerült egy DB-s Shell tartálykocsit összerakni. Ez nem volt nagy művészet, mert tulajdonképpen ki kellett csak a romokból válogatni a hozzá szükséges alkatrészeket, a feljáró kapaszkodójának egyengetése után csak össze kellett állítani a modellt. Azaz mégsem, mert a fék-, és futóműimitáció mindegyikről hiányzott. Ezt először a Da 6012-es kocsi készítésekor levágott darabokból pótoltam, azonban ez nagyon nem volt jó, mivel a rugók sokkal hosszabbak voltak a kelleténél. Végül egy régi, hiányos teherkocsiról vágtam le a szükséges elemeket. Persze a Schicht-kocsi csapágya szélesebb volt, és ez látszott is, ezért a lemez oldalából le kellett valamennyit köszörülni. (Reszelővel is csinálhattam volna, csak az egy picit lassabb lett volna. Igaz, így meg utólag sorjázni kellett.)
Evés közben jön meg az étvágy – tartja a mondás. Ez nálam így is volt, mert elkezdtem töprengeni, mit is kezdjek a két romos borszállítóval, hiszen a Schicht-változat megvolt nekem. Aztán beugrott egy kép, amit a Magyar Rendőr honlapjáról töltöttem le:
Ha megnézzük az eredeti kocsit, és összehasonlítjuk a Schicht-féle modellel, akkor rögtön a szemünkbe ötlik a tükörképes elrendezés: a rövid es a hosszú létra fordított állapotban van. (Ezt a hibát a Sachsenmodelle kijavította.) Viszont akad pár olyan részlet, amelyeket az újabb modelleken sem módosítottak. Ilyenek a hordók tetején, a járódeszkán levő kapaszkodók hiánya, illetve a fékbódé mögötti deszkafal.
A hazai eredetű kocsiknak a tengelytávolsága négy méter volt, és mivel a modellhez egy külföldi eredetű alvázmintát is felhasználtak, csak a felirat módosult.
Az 505080-as kocsinál a fékállás korlátja és a bódé is különbözik az eredetitől, a többi pályaszámvariánsnál ezt már módosították.
Ha megnézzük az 1967-es járműalbum vonatkozó képét, azt tapasztaljuk, a hordók tetején található járólemez külön deszkákból készült, közöttük pár centiméteres résekkel.
Ezt a részletet egyik modellen sem alakították ki, mint ahogy a magyar eredetű kocsi hordóinak homorú fenekét sem.
A Schicht-kocsinak hibája még az eltérő festés. A hetvenes években még létezett ilyen fahordós kocsi, amelynek hordója egy ma is élő tanú szerint zöld volt, a végén piros abronccsal.
Azonban a mintázni kívánt példány külföldi eredetére utal az u betű. A képen még éppen látható bódé és korlátrészlet alapján megállapíthatjuk, hogy a régi keletnémet modell alkalmas donornak.
Szerencsém volt azzal, hogy a létrákat sikerült jelentős sérülés nélkül leoperálni a ragasztási pontokról helyrehozhatatlan hiba nélkül. Persze így is kellett töréseket javítgatni, azonban óvatos munkával sikerült elérni, hogy ezeket csak gondos vizsgálattal lehessen észlelni.
A hordók tetején levő járólemezek (amelyek a külföldi eredetnek megfelelően tömörek) oldalról és felülről fúrt lyukak segítségével megkapták a kapaszkodókat. Arról, hogy ezek az alkatrészek milyen kocsinak az alkatrészei lehettek, még elképzelésem sincs, valószínűleg a pesti börzén vehettem több más hasonló csömbörlékkel együtt – hátha jó lesz valamihez. Jó lett. Persze ehhez némi szerencse is szükségeltetett: a járólemez csak körülbelül 0,3 milliméterrel vastagabb, mint a hajlított kapaszkodó rögzítőcsapja.
A fékbódé mögötti deszkafalat egy azonos, második romos példány padlólemezéből vágtam ki, majd egy valamilyen szintén ismeretlen eredetű kapaszkodót rögzítettem rá, végül festés után a fékbódé hátára ragasztottam. Itt volt némi szerencsém is, mert a fékbódé árnyalata hasonlított a kívánt színhez, így azt nem kellett maszkolni, újra fújni.
Az átmeneti bárcák táblája rézmaratással készült – ellentétben a gyári kocsikon történő festéssel. (Ez azért is praktikusabb, mivel ez a tábla kiemelkedik a pályaszámtábla síkjából, így jobban hasonlít az eredeti állapothoz.) A polivinil-acetát alapanyagú ragasztóval (Soudal faragasztó) történő rögzítés előtt a ragasztandó felületeket egy árral jól összekaristoltam a jobb tapadás végett. Megjegyzem, hogy az utóbbi időben (ahol nem szükséges nagy ragasztóerő) többször használom ezt a megoldást a pillanatragasztó helyett, mivel ennek sokkal hosszabb a fazékideje, így a szükséges igazításra is több idő áll rendelkezésre.
A futóműveket a korábban említett tartálykocsihoz hasonlóan alakítottam át, egészítettem ki.
Az eredeti kocsiról készült kép szürke volta miatt először voltak kétségeim a színek felől. Sőt, az egyik modellezőtárs véleménye szerint a kocsit teljesen vagonvörösre festették – kivéve az alvázat és a táblákat. Próbálkoztam a különböző képek beszürkítésével és egymás mellé tételével, de ebből egyértelműen nem lehetett a tényleges színre következtetni. Ekkor találkoztam azzal az illetővel, aki élőben látta a kocsit, így a színek kérdése eldőlt. Ha megnézzük a szürke összehasonlító képet, akkor az árnyalatok nem mondanak ellent a visszaemlékezésnek.
A festésnél az utolsó hordóabroncsot úgy festettem pirosra, hogy a hordó vége zöld maradjon, ugyanis az eredeti kocsiról készült fényképen látszik, hogy az abroncs nem takar rá a hordó fenekére.
A feliratozás természetesen az akkoriakban alkalmazottaknak megfelelően történt. A matricázás után végül kapott a kocsi egy félfényes lakkréteget. Keréknek – bár az eredetiről készült képen nem látszik a típus – egy küllős kereket tettem, így emelve egy kicsit a látványt.
Egy dolgot nem készített el a gyártó – feltehetőleg technológiai egyszerűség okán –, mégpedig a leszorító kengyelek hordó mögé nyúló részét. Ez ugyan a statikusi érzékkel rendelkező emberek szemét szúrja, de kivitelezéstechnikai és így esztétikai okokból én sem változtattam meg ezt az alkatrészt.
Sikerült isméát egy olyan kocsit alkotni, amely ugyan nem tökéletes (szokták mondani, hogy tökéletes modell nincs is), de az eredetit elég jól utánozza, jobban, mint a gyári. És nem utolsósorban elérhető áron sikerült elkészíteni.
Végül – de nem utolsósorban – segítőm volt: Lovász Tamás (kocsi színeinek meghatározása), Szabados Roland (matricák nyomtatása), Jakó Attila (átmeneti bárcák táblája)
* * *
Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!
Utazzon velünk!
Az Erdélybe induló Történelmi Székely Gyors zarándokvonatra és az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!
