Budapest Airport: újabb leépítés

iho/repülés   ·   2020.09.22. 09:00
BAR-2339

A Budapest Airport nem tudja fenntartani a tízmilliós utasszámhoz mért létszámot sem, elkerülhetetlen az újabb, 236 fős létszámcsökkentés.

A reptérkezelő közleménye részletesen idézi a forgalom visszaesésének nemzetközi és hazai adatait: a kontinensen 2020 augusztusáig 1 milliárd 150 millió légi utas „tűnt el” a járvány miatt bevezetett utazási korlátozások miatt. A repülőtéren jelenleg naponta kevesebb mint háromezer utas fordul meg, ami a tavaly szeptemberi forgalom hat százaléka. A Budapest Airport arra számít, hogy a további várható járattörlések és utasszámcsökkenés miatt az utasforgalom a tervezett maximum egyharmada, legfeljebb öt és fél millió fő lehet idén.

A vállalat március óta a leálló légiközlekedés következtében szinte minden bevételétől elesett, hangzik a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közlemény.

(fotók: Budapest Airport, Baranyi Róbert)

A májusi létszámleépítéskor a Budapest Airport arra számított, hogy a forgalom gyorsabb ütemben fog visszaépülni, ezért a létszámot az akkor várt tízmilliós éves utasszámra tervezte, és minden lehetséges munkáltatói eszközzel élt, továbbá részt vett a kormányzati bértámogatási programban is annak érdekében, hogy a lehető legtöbb munkahelyet meg tudja védeni.

Mostanra azonban egyértelművé vált, hogy egyrészt a szeptembertől érvényben lévő utazási korlátozások, másrészt a vártnál lassabban visszatérő utazási kedv újabb, hónapokon át tartó, jelentős utasszámcsökkenést fog eredményezni a budapesti repülőtér forgalmában. Ez azt jelenti, hogy a vállalat biztonságos és hatékony működését szem előtt tartva a Budapest Airport nem tudja fenntartani a tízmilliós utasszámhoz mért dolgozói létszámot sem, ezért elkerülhetetlenné vált az újabb, várhatóan 236 főt érintő létszámcsökkentés.

A létszámcsökkentésben érintett munkavállalókkal a Budapest Airport a lehető leghumánusabban és legkorrektebben fog eljárni. Azon rászoruló munkavállalóknak, akiknek a koronavírus-járvány miatt veszélybe került a fizikai vagy mentális egészsége és a szociális biztonsága, továbbra is lehetőségük van a BUD Csoport Munkavállalóiért Alapítványhoz fordulni, zárul a reptérkezelő közleménye.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Katonai repülés

Elment az utolsó Puma is

MTI/iho   ·   2021.01.24. 09:10

Végső búcsút vettek szombaton Budapesten a 97 esztendős korában, december 30-án elhunyt Frankó Endre nyugállományú főhadnagytól, aki a legendás 101. Puma Honi Légvédelmi Vadászrepülő Osztály utolsó, harcban is bevetett pilótája volt.