Budapesten járt vasárnap a Connecting Europe Express

iho   ·   2021.09.19. 19:30
26212_E3VA6506_210919_

A Keletiben eljött az a várva várt pillanat is, amikor egy Bobó állt a szerelvény élére!

Megérkezett a Keleti pályaudvarra a Vasút Európai Éve programsorozat keretében elindított Connecting Europe Express. Az Európát összekötő expresszvonat a környezetbarát és fenntartható vasút népszerűsítését és térnyerését szolgálja, valamint közös platformot ad annak megvitatására, miként tehető a vasút a legvonzóbb közlekedési móddá az utasok és a vállalkozások számára egyaránt.

A különleges járat szeptember 2-án indult Lisszabonból, és öthetes útja során több mint száz városban áll meg – múlt szombaton épp Sopronban. Budapestről Kassa felé veszi az irányt, majd az egész Európán átívelő, több mint egyhónapos útja végén október 7-én érkezik meg Párizsba.

A Connecting Europe Express útjához a vasúti kocsikat különböző európai vasúttársaságok biztosították, amelyhez a nemzeti vasúttársaság is csatlakozhatott. A vonaton vándorkiállításnak ad otthont a MÁV-Start átalakított CAF poggyászkocsija, amelyen bemutatják a vasúti utazás élményét javító technológiákat és innovációt, valamint szemléltetik, hogy miként támogatja az Európai Unió az infrastrukturális projekteket. A kiállító kocsi virtuálisan is megtekinthető az alábbi oldalon.

Az érkezés pillanata a Keleti pályaudvaron (fotók: Vörös Attila)

A Connecting Europe Express az európai vasúti ágazati partnerek és az uniós, nemzeti és helyi szintű intézmények közös erőfeszítéseinek eredményeként jött létre. Az európai vasúti nyomtávok közötti különbségek miatt a Connecting Europe Express valójában három vonatból – egy ibériai, egy standard és egy balti vonatból – áll, amelyek a járat útvonala mentén találkoznak. A projekt emlékeztetőül szolgál az európai vasúti hálózat egyes részei közötti átjárhatóság hiányosságaira, ugyanakkor a vasúti társaságok és a pályahálózat-működtetők kiemelkedő együttműködéséről is tanúskodik.

A standard vonatot a MÁV-Start kiállítókocsiján felül egy konferenciakocsi (SNCF, Franciaország), két szokványos személykocsi (DB, Németország és SBB, Svájc), egy étkezőkocsi (FS, Olaszország) és egy hálókocsi (ÖBB, Ausztria) alkotja. A Portugáliától Spanyolországig közlekedő ibériai vonatot a Renfe spanyol vasúti társaság biztosította, a balti vonatot pedig a litván LTG üzemelteti.

A MÁV-Start poggyászkocsija a szerelvényben

A Connecting Europe Express vonat budapesti érkezésének tiszteletére szervezett sajtóeseményen Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára elmondta: „A magyar kormány a közösségi közlekedés versenyképességét elsősorban a környezetkímélő vasút térnyerésének támogatásával növeli. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium fontos feladata, hogy 2030-ra teljes körűen kiépítse a korszerű és átjárható hazai vasúti törzshálózatot. A környezetkímélő és energiahatékony vasutat a következő egy-másfél évtizedben indokolt a hazai szakpolitikai erőfeszítések középpontjában tartani. Magyarország összesen mintegy hatezer milliárd forintot tervez a kötött pályás infrastruktúra, járműállomány és szolgáltatások átfogó megújítására fordítani.”

Dr. Juhász Roland, a Miniszterelnöki Kormányiroda állami vagyongazdálkodásért felelős államtitkára kiemelte: „A kormány deklarált célja, hogy a vasúthálózat a közösségi közlekedés gerincévé váljon. Az állam, mint tulajdonos által nyújtott további pénzügyi segítségnek köszönhetően a vasúttársaság gazdálkodása stabil, a foglalkoztatás garantált, a munkahelyek biztonságban vannak. A MÁV tehát továbbra is biztos státuszt, tervezhető életpályát kínál dolgozóinak. A kormány célkitűzései egybecsengenek az európai uniós közép- és hosszú távú tervekkel, miszerint új lehetőségeket kell teremteni a gazdasági térségek és a közlekedési hálózatok összekapcsolására, hogy az emberek egyre inkább a közösségi közlekedési alternatívákat válasszák az egyéni közlekedéssel szemben.”

Hidasnémetibe is a 010-es Traxx vitte tovább a CEE-t

Dr. Homolya Róbert, a MÁV elnök-vezérigazgatója hozzáfűzte: „2050-ig hétszáz kilométer vasúti pályát kell villamosítani ahhoz, hogy a klímacélt el tudjuk érni. 2030-ig ehhez csaknem nyolcszáz darab új vasúti jármű beszerzése szükséges. A járműfejlesztések ennek szellemében jelentősek: a megrendelt negyven KISS emeletes motorvonatból tizennégy már forgalomba állt a legforgalmasabb elővárosi ceglédi és váci vonalunkon, és a jelenlegi ütemezés szerint 2022 végéig a teljes, negyven darabos flotta közlekedhet már az agglomerációban. A kilencven darabos szériából ötvenöt saját gyártású IC+ kocsi járja az országot és zajlik az első osztályú IC+ kocsi gyártása. Az első vasútvillamosok a jelenleg zajló tesztek sikerességétől függően a tervek szerint november és karácsony között elindulhatnak Hódmezővásárhely és Szeged között. Folyamatban van 115 darab villanymozdony beszerzése is. A tavaly megrendelt négy nagyvasúti munkagépből hármat már leszállítottak a MÁV FKG részére, így az új gépek a költségmegtakarítás mellett nagyobb hatékonysággal képesek elvégezni a vasúttársaság saját pályakarbantartási- és felújítási munkáit.”

Homolya Róbert MÁV-vezér üdvözli a fővárosba érkezett vonatot

A rendezvényen az érdeklődőket köszöntötte Vargha Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium külügyi államtitkára és Herald Ruijters, az Európai Bizottság Mobilitáspolitikai és Közlekedési Főigazgatóság (DG MOVE) beruházási, innovatív és fenntartható közlekedésért felelős igazgatója is.

Herald Ruijters a vonattal érkezett Budapestre

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek