Buszbaleset az M1-esen: nyolcan hazautaztak

MTI   ·   2013.04.26. 16:40

A győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház orvos igazgatója, Oláh Attila elmondta: a három legsúlyosabb sérültet később vihetik hazájába, várhatóan mentővel. Egyikükön a napokban medenceműtétet hajtanak végre, a másik a nyakán sérült meg súlyosan, komoly vérveszteséget szenvedve, a legsúlyosabb állapotú páciensnek pedig - akit sikerült kihozni az életveszélyből - a mája roncsolódott az ütközésben.

A járműről, ami a Cuhai Bakony-érben állt meg, hét embert mentettek ki a tűzoltók. A mentők - sérülésük ellátására vagy megfigyelésre - a buszon ülő mind a 28 embert kórházba szállították Győrbe és Tatabányára.

A rendőrség tájékoztatása szerint tömegszerencsétlenséget előidéző közúti baleset gondatlan okozása miatt indított eljárást a busz macedón sofőrje ellen a Győri Rendőrkapitányság.

A Szkopjéből Prágába tartó menetrend szerinti járaton három sofőr és 25 utas ült, valamennyien macedónok. A rendőrség már megkezdte annak a vezetőnek a kihallgatását, aki a negyed kettőkor bekövetkezett baleset idején a volánnál ült. Sajtóreferensük nem kommentálta az MTI helyszínről származó értesülését, hogy a férfi elaludt a volánnál.

Kapcsolódó hírek