Több mint kétszáz új elektromos töltőpontot hoznak létre országosan
Egy részüket elektromos teherautók is használhatják.
Egy részüket elektromos teherautók is használhatják.
Magyarországon már tizenöt helyszínen lehet igénybe venni a cég új gyorstöltőit és további tizenkét töltőhely kiépítésén dolgoznak, ezek befejezése az év végéig várható.
Európa kilenc országában több mint ezer, 150 kilowattos (kW) ultragyors töltőpont telepítését irányozta elő, a fejlesztési program legelső állomásaként adtak át két töltőberendezést az egyik székesfehérvári Aldi áruház parkolójában.
Elindítja e-mobilitás szolgáltatását és a kapcsolódó országos elektromos töltőállomás-hálózat telepítését a NKM Nemzeti Közművek Zrt.
A New Mobility World kiállításon a politika és az ipar képviselői találkoztak, a téma a mobilitás szektorok jövője volt.
De nem úgy, mint máshol: három Vas megyei mérnök fejlesztette ki az eTank Hungary Kft. első elektromos töltőkútját.
Áramot lehet vételezni a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, ha az utasnak, a kísérőnek elektromos autója van.
Átadták Debrecen első elektromos gyorstöltő-állomását. Két évig ingyen van az „üzemanyag.”