Nagykörúti kerékpársáv: megszűnnek a parkolósávok, pollerekkel védik a kerékpárosokat, máshol közös sávban tekerhetnek a buszokkal
November 2-ától indul a Nyugati téren és a Jászai Mari téren a Szent István körúti kerékpársáv kialakítása.
November 2-ától indul a Nyugati téren és a Jászai Mari téren a Szent István körúti kerékpársáv kialakítása.
Biztonságosan kerékpározhatóvá vált számos útszakasz, és javultak a gyalogosközlekedés feltételei Kispesten. A BKK beruházásában megvalósult fejlesztéseknek köszönhetően az ott lakók akár 10–15 perc alatt megközelíthetik kerékpárral a fontosabb intézményeket és üzleteket a kerület belső részeiből.
Közlekedési fejlesztések valósulnak meg idén a XI. kerületben, amelyeknek köszönhetően javulnak a biztonságos kerékpáros közlekedés feltételei. A kivitelezés elindult, és előreláthatólag még az ősszel befejeződik.
A közbeszerzési eljárások eredménytelensége miatt idén mégsem valósulhat meg a tervezett projekt. A BKK és a főváros továbbra is elkötelezett a Rákos-patak menti kerékpáros-fejlesztésben, így új pályázati készül.
A BKK beruházásában megvalósult fejlesztéseknek köszönhetően a kerület lakosai kerékpárral is könnyen eljutnak a helyi iskolákig, óvodákig, valamint biztonságosabban elérik a környék üzleteit és a közösségi közlekedés fontosabb megállóhelyeit.
Idén húsz kilométernyi kerékpárút építését tervezik, ami új rekord az osztrák főváros életében.
Az építési munkák elkezdődtek, és előreláthatólag idén nyáron be is fejeződnek.
Elkezdődtek a kivitelezési munkák: idén nyárra biztonságosan kerékpározható útfelületek jönnek létre.
Élhetőbb és biztonságosabb lett: a BKK beruházásában korszerűsített útszakaszon megújult az útpálya burkolata, javultak a gyalogos- és kerékpáros-közlekedés feltételei, illetve zöldebb lesz a környezet.
A rengeteg már meglevő hosszabb-rövidebb elemet összekötötték, igen barátságos bringa-infra jött létre a kerületben.
Magyarország egyik legszebb biciklis túraútvonala Tihany és Örvényes között 3,3 kilométeren vált korszerűbbé és biztonságosabbá.
Elkészültek tervezett kerékpáros fejlesztések műszaki tervei.
A kerékpárút egyes szakaszain világító útburkolatot hoznak létre, amely a sötétben is visszaveri a napfény által létrehozott fényenergiát. A technológiát először Esztergom közelében tesztelik.
A Lendvadedes és Lendvahosszúfalu (Dolga Vas) közötti két kilométer hosszú szakasz hozzájárul a határmenti közlekedés fejlesztéséhez.