Hamarosan már a teljes Tisza-tavat körül lehet biciklizni kerékpárúton
A Poroszló és Tiszafüred közötti kerékpárút alapkövét a napokban tették le.
A Poroszló és Tiszafüred közötti kerékpárút alapkövét a napokban tették le.
A Mórahalom elkerülő és a csongrádi megyehatár közötti 15,7 kilométeres szakasszal egységes főút jött létre Szeged, Bátaszék és Baja között.
A Veszprém–Alsóörs vonal új nyomvonalon történő újjáépítése nagyon sokba kerülne az NFM szerint.
A hatvanas években kezdődött közlekedéspolitikai szemlélet nyomvonalán haladva ma ott tartanak a dánok, hogy a főváros lakosságának negyvenegy százaléka választja a kerékpározást a mindennapos közlekedésben.
Gerillasávokat festettek fel egy éjszaka alatt Riga kerékpáros aktivistái, miután megunták, hogy nem történik semmi.
A beruházás részeként elkerülő út is épül a tehergépjármű-forgalomnak.
Nagy számokra számíthatunk a hazai kerékpárút-fejlesztés terén.
2019 nyarára elkészülnek a Budapest–Balaton kerékpárúthoz kapcsolódó fejlesztések, így a fővárosból kerékpáron is el lehet majd jutni a Balatonra – jelentette be a kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos Velencén, ahol bemutatták a Velencei-tó kerékpáros forgalmát számláló berendezést is.