Egy kicsit föltámadt a kalocsai vasútállomás
Újra élet költözött a gyönyörűen kifestett falak közé – egy kiállítás kellett ahhoz, hogy újra fölfedezze mindenki az épületet.
Újra élet költözött a gyönyörűen kifestett falak közé – egy kiállítás kellett ahhoz, hogy újra fölfedezze mindenki az épületet.
A Csehország és Lengyelország találkozásánál található, fogaskerekű szakaszt is magába foglaló vicinális túlélte a huszadik század történelmének forgatagát.
Tíz éve jelent meg ez a két tanulmány a Indóházban. Azóta eltűntek további mellékvonalak, de például „kiiratkoztak” az Interpicik is a szótárakból. Mégsem hiábavaló az újraolvasás. Mert még mindig vannak benne olyan gondolatok, amelyek mentén elindulva, lehetne a címbeli kérdésre igennel válaszolni, sőt a kettőspont után komoly fölsorolás is következhetne akár.
Több mint tíz éve, hogy elment az utolsó személyvonat. Jól van ez így?
Egykor pókhálószerű volt arrafelé a vasút, már viszont inkább már csak jelzésértékű. Időutazzunk együtt Bácskába!
Jó tíz éve, hogy Nyugat-Nógrád vasútvonalain barangoltunk. Már akkor lehetett tudni, a gyönyörű táj, az ott futó vonalak többet érdemelnének.
Az igazán jó csatár ismérve: mindig, minden ziccert könyörtelenül berúg.
Zalabér-Batyk és Zalaszentgrót között a 267-es Bz pendlizik!
A Kaposvár–Szigetvár vasútvonal talán az egyik legtöbbet és legtöbbször bezárásra ítélt mellékvonal. Végül 1976-ig „bírta”. Majd forgattak ott egy filmet, aztán tényleg eltüntették a síneket.
Októberben nemcsak Bézék pendliztek a Kaposvár–Siófok vasútvonalon.
Valaha mindennaposak voltak itt a vegyesvonatok. Aztán egyre hosszabbak és hosszabbak lettek a személyvonatok. Majd végül negyven éve örökre megálltak a szerelvények.
Manapság „ott tart” a vonal, hogy összefognak érte. A kétezres évek közepén pedig tanulmány készült róla: íme a 44-es vonal a(z elmaradt, és az ott élők reményei szerint várható esetleges) felújítások „kereszttüzében”.