Már most jegyezze fel mindenki: március 21-én újra József Attila Expressz!
A szervezők idén a szerelvénnyel és az útvonallal is a 80-as évek hangulatát idézik meg.
A szervezők idén a szerelvénnyel és az útvonallal is a 80-as évek hangulatát idézik meg.
Azon lehet elmélkedni, mennyire szerencsés és vagy ildomos József Attiláról elnevezni egy vonatot, de tény, a szerelvény tele volt.
A különvonat bővített szerelvénnyel közlekedik, a vonat összeállítása a menetrendben feltüntetett Bzmot+Bzx+Bzx+Bzmot, azaz két motor és két mellékkocsi lesz.
A román kormány még tavaly nyáron hagyta jóvá a két város közötti vasúti összeköttetés helyreállításáról szóló, Magyarországgal kötött egyezményt. Decemberben kiemelt beruházássá nyilvánították a projektet, a napokban a tervezésről is megegyeztek.
A román szállításügyi és a magyar külgazdasági és külügyminisztérium megállapodott a két fontos várost összekapcsoló vasúti összeköttetés közös megtervezéséről és kivitelezéséről.
A vonathelyettesítő autóbuszok négyszáz forintos teljesárú jeggyel, a kedvezményre jogosultak számára ötven vagy kilencven százalékos kedvezménnyel vehetők igénybe.
Újabb szomorú nap a magyar vasút történelmében: 2023. július 31-ével tíz vasútvonal egy részén vagy egészén áll le a menetrend szerinti személyszállítás. In memoriam.
Nyíregyháza és Békéscsaba felé módosul a menetrend, vonatpótlásra kell számítani, illetve lesz olyan vonat, amely egyáltalán nem közlekedik.